Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti mozgalmának sajátosságai

vezetének késői (1907) megalakulásában nagy szerepe volt annak, hogy azt az 1835-ben alapított egyletet kellett szakszervezetté formálniuk, amely a kilencvenes évektől a szocializmus térhódítását fékező egyik legfontosabb szervezett erő volt a szakmában. 4. A vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti mozgalma a munkáltatók és a hatóságok erőteljes ellenállásába ütközött. AJ A munkáltatók paternalista gyámkodását a szocializmus térhódítása elleni szervezeti „védőgátak" megerősítése, a munkáskövetelések elutasításának sokféle variációja követte, majd a szakszervezetellenes hadjárat kibontakoztaása. a) A munkáltatók a dolgozók maximális megosztására törekedtek. Kezdetben sikeresen támaszkodhattak tehetős polgári és dzsentri családokból származó főpincéri bázisukra. Bizalmi embereik segítségével akarták letéríteni vagy térítették le az osztályharc útjáról az első szakegyleteket, majd újabb sárga szervezetek alakítását ösztönözték, pénzelték. b) A mozgalom sikerének legfőbb belső feltétele a pincérek és a konyhai munkások összefogása volt. Ez adott erőt a kávéházi mozgalomnak. Az éttermi pincérek mozgalmára főként azért mérhettek súlyosabb csapásokat, mert ők kevéssé számíthattak a szakácsok támogatására. A szakácsok és a vendéglői segédmunkások 1904-ben kezdődő osztályharcos szervezkedési kísérletei az ipartestület hajthatatlan ellenállásába ütközve kudarcba fulladtak. A szakácsokat „művész" voltukat hangsúlyozva fordították szembe szervezett munkástársaikkal, a sárga szakács-körhöz láncolták őket, a szakképzetlen, főként nincstelen falusi lányokból verbuvált segédmunkásokat pedig az ügynöki vezetéssel működő ipartársulati közvetítő irodához. c) Az 1907-ben megkötött kollektív szerződéseket a munkáltatók olyan kényszerű meghátrálásnak tekintették, amelyeket nem követhetnek további engedmények. Miként a vendéglátóipari munkásmozgalom sikere szerves része volt a munkásmozgalom 1905—7-es ugrásszerű fejlődésének, az 1907-től kibontakozó tulajdonosi ellentámadás része volt annak a tervszerű hajszának, amit a kormányzati válságon úrrá levő uralkodó osztályok indítottak a munkásszervezetek ellen. 1908-ban egységes fellépésük biztosítása érdekében munkáltató szövetségekbe tömörültek, titkos terveket szőttek, a számukra kedvező helyzetben sztrájkba kergették munkásaikat, teljes kapitulációt követeltek, a megegyezésre hajló tulajdonosokat is terrorizálták, a feketelistát könyörtelenül alkalmazták. A munkások olykor szélsőséges harci módszerei összefüggtek a munkáltatók taktikájával is. 1907 után a vendéglátóipari szakszervezet csak forradalmi időszakban — 1918—1919-ben és 1945-után — tudott kollektív szerződést kötni a munkáltató szervezetekkel. B) A hatóságok kezdettől fogva különleges figyelmet szenteltek a vendéglátóipari munkások szakszervezeti mozgalmának. 318.