Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Pálmány Béla: Szécsény mezőváros és környéke kereskedelme és vendéglátása 1728-1848
váltását, sőt a nyolc leghangosabb szécsényi lakost 30—30 botbüntetésre ítélték. 3 3 A vásárt és a vámot a későbbi adatokban fellelt években a mezőváros közönsége vette haszonbérbe 1797-ben 250 rénes forintért, míg 1833—1838-ban 300 pengő forint volt az árenda összege. 1838-ban hat országos vásárt rendeztek —január 23-án Pál, április 24-én György, június 11.-én Antal, július 16.-án Ferenc, november 27,-én Katalin és augusztus 27-én (valószínűleg) Tamás vagy József napja körüli hétfői napokon. Az árendaösszeg emelkedő jellege bizonyítja, hogy a földesúr érdekelt volt a vásárok számának és forgalmának növelésében. Ezért kérelmezte 1816-ban Forgách József, hogy heti vásárokat is tarthasson Szécsényben. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a Helytartótanács előbb kikérte a megye többi mezővárosa véleményét erről, 3 4 nehogy az új vásárból káruk származzék — mivel a Tripartitum (II. 9., 10—4.) sem engedett vásárt, vámot vagy révet tartani egy mérföldes körzeten belül vagy a közelben ugyanazon a napon. E jóváhagyások birtokában az uralkodó 1821. február 9-én vásárprivilégiumot adott ki, melyben „Szécsény mezőváros lakóinak és más környékbeli helyek iránti gondoskodásból" engedélyezte péntekenkénti hetivásároknak a szabad királyi városokéval azonos feltételek melletti megrendezését, amit a megyében is felolvastak és kihirdettek. 3 5 A regálék közül a szeszesitalok előállításából valamint álló- és ülővendégek számára történő, iccénkénti kiméréséből származtak a legnagyobb jövedelmek. Éppen emiatt sok-sok törvény tárgyalta gyakorlatát 3 6, de a földesurak közbirtokosszervezete is állandóan igyekezett mindenkire méltányos gyakorlási rendszert létrehozni. Ez volt az egyetlen regálé, amelyből meghatározott feltételek mellett a nem-nemesek is részesedhettek : a XVIII. századra kikristályosodott gyakorlat szerint, az urbárium is megengedte, hogy a jobbágyok Szent Mihály napjától — ha volt a községben szőlőhegy, Szent Györgyig, ha nem, karácsonyig — termelt vagy vásárolt boraikat kimérjék. A bor akónkénti eladását a regálék nem korlátozták sem időben, sem mennyiségben. Ha két rénes forint üstpénzt fizetett urának, jogot nyert a jobbágy pálinkafőzésre is, de termékét csak „nagyban" és nem kimérve értékesíthette. A földesurak a közbirtokossági szervezetben éltek a korcsmáitatás jogával Szécsényben és a környező falvakban is. Ezen compossessoratusi szervezet fő feladata a fel nem osztható földesúri haszonvételek közös kezelése volt. 37 Ha a földesúr a helység minden jobbágy telkének hűbérura volt, az egész évben korcsmáitathatott és tetszése szerinti számban emelhetett korcsmákat, vendégfogadókat. Mihelyst azonban mások is bírtak jobbágy házhelyeket a községben vagy mezővárosban, a földesurak gondosan ügyeltek arra, nehogy megkárosítsák jogaik élvezetét. E haszonvétel gyakorlásának módjában bevett szokás, sőt törvény volt, hogy a haszonvétel jövedelmeiből, illetőleg a beruházások terheiből a földesurak a telekbirtoklás arányában részesedtek, melyet minden esetben perrel állapítottak meg. Amíg az arányosítási per (processus proportionalis) még nem történt meg, addig minden földbirtokos megszorítás nélkül élhetett jogaival. Az arányosítási perekig és azok során a közbirtokosok kiélezett,, kisebb, sőt nagyobb hatalmaskodásokig fajuló küzdelmet vívtak egymással a 111
