Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Fazekasné Scharle Ilona: A magyar vendéglátóipar szaknyelvének történetéből

Az olasz jövevényszavak elsősorban a konyhaművészetet gazdagították. Spárga növényünk a XVI. század első felében szerepel először. Az olasz asparago, ill. Sparago szóból származik. A zsineg jelentésű spárga szóval csak véletlenül azonos hangzású. A zsineget jelentő spárga szó az olasz spago szóból ered. A saláta neve a velencei olasz nyelven keresztül a latin sal só szóval függ össze, tehát besózott zöldséget jelent. A tányér szó közvetlenül az olasz nyelvből került a magyar és a szláv nyelvekbe is. Tagliare azt jelenti: vágni, tehát a tányér eredetileg vágódeszkát, később fatányért jelentett. A hódoltsági korból eredő török szavaink közül általánossá lettek a kávézásra vonatkozó szavak, valamint a tarhonya és pite (törökül almapitesi) szó. Ebből az időből ered érdekes növényünknek, a török paradicsomnak (padlizsán) a neve is, bár bolgár kertészek közvetítésével jutott hozzánk. A török hódítás során mindenütt elterjedt ez a remek gyümölcs. Nyelvi származása a növény eredetének útját mutatja: Közép — ind nyelven: vatingana, arab nyelven: badinjan, törökül: patlijan, bolgár nyelven: padlindzanb és padlezsán. Nyomtatásban először az 1930-as években jelenik meg, például az ínyencmester szakácskönyvében Budapesten 1932ben, tehát nem nagyon ismerték és nem kedvelték ezt a növényt. Erdélyben vineta néven ismerik, mely a patlagele vinete (kék paradicsom) jelzős kapcsolatból elvonás. A Füvész könyv fehér fajtáját lefordítva a nyugati Eggplant, Eierfrucht féle kifejezésekből, tojásgyümölcsnek is nevezi. Tojásvirág, paradicsomgyümölcs, gyümölcshús, román gyümölcs, török, — bolgár, — rác, — román, •—olasz, — kékparadicsom, bolgár, — szerb, — kék tök, török — bolgár paprika, kék uborka néven is előfordul. De akármelyik néven is említjük, mindenképpen jó és egészséges étel. * A XVIII—XIX. században igen sokirányú és mély hatás éri a magyar nyelvet. A nyelvújítás, a reformkor, az ipar kialakulása, a városi életmód terjedése, a nemzetközi kapcsolatok bővülése, az osztrák gyarmatosítás nyelvünkbe sok változást hoz. A belső szógyarapodás igen nagy. Ekkor keletkezik például a fal igéből a falánk melléknév nyelvújítással, de az állatnevekben és a növénynevekben már lényeges változás nincs. Ezeknek a területeknek a szókészlete lényegében kialakult a XVII. századra. Annál agyobb a gyarapodás az ételek elkészítésére, tálalására, a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó szókincsben. A német szavak elárasztják hazánkat, különösen a városi életben, az ipar szaknyelvében honosodnak meg. Ezt a folyamatot elősegíti az idegen iparosok betelepedése és tudatos telepítése, valamint az a szokás, hogy az iparosok a mestervizsga előtt vándorutat tettek, hogy jobban megismerhessék mesterségüket. A vándorutak elsősorban nyugat felé vezettek. A magyar vendéglátásban bizonyos fokig ellensúlyozta ezt az erős német hatást az, hogy a vendéglátóipar nemzetközi nyelve a francia. A XVIII—XIX. századi jövevényszókon még érződik, hogy idegen eredetűek, különösen a német eredetű szavaknál vehető észre ez. Bár gyakran használja a köznyelv a cuspájz, karmonádli, kők, kuglóf, kalarábé, karfiol. a XIX. században gyakran kartifiola, smárni, szaft, szósz, ringló, staubol, nassol, smanzliz, vagyis lakmároz, mussziroz, vagyis habzik, traktor, 29