Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Fazekasné Scharle Ilona: A magyar vendéglátóipar szaknyelvének történetéből

Nemcsak a szlávoktól átvett tudással gazdagodott őseink ismeretanyaga, hanem átvették a beáramló hospesek (telepesek) tapasztalatait is. Ez a lassú természetes változás, és Géza fejedelemnek (970—997), valamint fiának, Istvánnak (997—1000—1038) tudatos szervező munkája közös irányban hat. Kialakul a feudális magyar társadalom. A régi rend híveinek átmeneti próbálkozása István halála után zavarokat okoz, de László (1077—1095) és Kálmán (1095—1116) király idejére végleg megszilárdul a feudalizmus. A XIII. században II. András idején olasz, vallon nyelvi hatás éri hazánkat, a XIV. században pedig francia—olasz az Anjou uralkodók korszakában. Mátyás idején (XV. sz.) az olasz befolyás a legerősebb. Tudjuk, hogy Mátyás király idején a királyi konyha Itáliából szerezte be a sajtot, hagymát, fokhagymát, ánizst, a kaprot, gesztenyét a királynő kívánságára. E társadalmi változásokat tükrözik a régi magyar szókincsből alakult új magyar szavak, és a szláv, latin, német és olasz nyelvből átvett kifejezések. A letelepedett szlávoktól eredő szavainkkal kezdhetjük vizsgálódásainkat. Őseink a besenyők elől menekülve behúzódtak mai hazánk területére. Nyugat felé nem volt vándorlási lehetőség, keletre vissza nem mehettek. A megélhetést a vándorló pásztorkodás nem biztosította. Csak a letelepedés, földművelés lehetőségét választhatták. Sok egyházi személy segített ennek végrehajtásában a király megbízásából. Mivel a hazánk területén lakó szlávoknál mindez már megtörtént, érthető, hogy őseink az ő szavaikat vették át bizonyos új fogalmak megjelölésére. Hamarosan a letelepedő magyarok is házban laktak, asztalnál ettek, abroszon, pohárból ittak. A lakomához a mészárosnál vették a húst. molnárnál őrlették a lisztet. Sokszor komájukat is meghívták. Űri asztaloknál az asztalnok felelt az ebédért, vacsoráért. Sokan jártak a korcsmába a korcsmároshoz inni egy kis bort, persze nem egy káddal, vagy akóval, csak pohárral. Bödönben tárolták a zsírt, dézsában, kádban mosták az edényt, medencében keverték a tésztát, cseberben tartották a vizet, serpenyő ben sütötték a húst, cserépedényből vagy fémedényből ettek, csészéből ittak. Szívesen ettek kását, kalácsot, kolbászt, szalonnát, laskát, pecsenyét, pogácsát, tésztát, céklát, gombát, káposztát, labodát, lencsét, répát, retket, uborkát. Ételeiket ecettel, oíajjal, kovásszal, zsírral készítették, csomborral, kaporral (uborkafű) ízesítették. Az állatok közül a bárány, birka, bivaly, kanca, bika, kakas, jérce, kacsa, galamb, csuka, bálin, harcsa, jász, kárász, lazac, lepényhal, pisztráng, viza élt a ház körül, vagy került a konyhába. A gabonák közül a rozs és zab volt ekkor új a magyaroknak. Étkezés után szívesen fogyasztottak gyümölcsöt: dinnyét, barackot, cseresznyét, naspolyát, szilvát, csipkét. A mák is kedvelt csemege volt. őseink is szerettek körülményeikhez képest szépen enni, és tisztelték azt, aki tisztán evett, ntm zabált. A latin nyelv ma igen tiszteletre méltó, a tudomány nyelve, mégis néha a konyhában is latin szavakat használunk, ha paradicsomról beszélünk. gyömbérrel, petrezselyemmel fűszerezünk, kupát vagy flaskát említünk. A háziasszonyok pedig nem is sejtik, hogy ha lekvárfőzési gondjukról panaszkodnak, akkor sokszor latin szót használnak: lekvár (liktáriom). A latin jövevényszavak gyakoriságának az a magyarázata, hogy Géza fejedelem és István király lovagokat, papokat hívott be a kereszténység, a földművelés terjesztése céljából. Sokan közülük németek voltak. így érthető, 22