Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Gundel Imre: Adalékok az étlap, menülap, árlap történetéhez

A meghívók, az ültetési rend és az ültetési kártyák is végeredményben összefüggnek a menülappal. Idetartoznak a vonatkozó bankettről esetlegesen megemlékező sajtóközlemények is. Munkánk során ilyen gyűjteményegyüttesek kialakítására is törekszünk. Az asztali árlapok eszpresszókban, cukrászdákban, bisztrókban tulajdonképpen az éttermi, vendéglői étlapok és itallapok helyettesítői, ezekből fejlődtek ki, hazánkban hozzávetőlegesen egy évszázaddal később. Az étlapok és árlapok közötti fő különbségek: az árlapok mérete rendszerint kisebb, az ételeket és italokat együttesen tartalmazzák, általában szűkebb és szinte állandó a tartalmuk, a kínált választék. Emiatt gyakran hónapok múlva is csak elhasználódásuk, és nem a választék megváltozása miatt szorulnak kicserélésre. Végül külön csoportba soi'oljuk a műsoros szórakozóhelyek képekkel gazdagon illusztrált műsorfüzeteit. Ezek is csak néhány évtizedes múltra tekintenek vissza, de szintén a vendég számára nyújtott szolgáltatásokról szóló tájékoztatás céljait szolgálják. Ami az említett nyomtatványok elnevezéseit illeti: legrégibb étlapunkon — nyilvánvalóan a német Speisen- und Wein-Tarif hatására — a „Tariffa" megjelölés szerepel (Nyíregyháza 1834). A múlt század 40-es éveiben ébredező nemzeti érzés szülte a „Mustra" szót (Budapest 1846), majd az „Ételek (Étkek) és italok (borok) árjegyzéke" (Speisen- und Getränke Preisliste), vagy az „Ét- és bor árjegyzék", illetve egy vidéki vendégfogadónál az „ét- ital- és szállásolási lap" (Szekszárd 1862) kifejezésekkel találkozunk. Az étlaptól elkülönült önálló „bor-lap" legrégibb, általunk ismert példánya az 1890-es évekből maradt fenn: ez vezetett végül a máig is használatos „étlap" szó (Speise(n)karte) megszületéséhez, bár az „Ételek és italok árjegyzéke" megjelölés még a 900-as évek elején is általánosan használt volt. A „Bor-lap" nemcsak a borok, hanem a teljes italválaszték bemutatására szolgált, és ez az elnevezés az akkori fogyasztási szokásokat, nevezetesen a bor fogyasztásának domináló jellegét tükrözi. Kommer Ferenc „A virágbokorhoz" címzett „Étterem és Sörcsarnokában" a századforduló éveiből származó „Ételek és italok árjegyzéké"-n belül a söröket egy „Sörlap" feliratú rovatban sorolja fel. A később megjelenő „itallap" (italárlap) nyelvtanilag helyes, sőt szabatosabb is, mint a „borlap", mi — kizárólag hangzásbeli okok miatt — mégis ez utóbbit használjuk. A menülapok feliratai tekintetében a francia menu, déjeuner, diner, souper éppoly gyakori, mint a menü, étekrend, étrend. A ma használatos „ételsor" szóval is már 1902-ben találkozunk. Az alkalomnak megfelelően azután a „lakodalmi ebéd", „pique-nique", „vendéglős-fölöstök" (1898). „szilveszteri étrend", stb. konkrét megjelölések egész sorát találjuk. Maga az ételsor és étrend szavak azonban csak az ételek, fogások bizonyos adott sorrendjét jelentik anélkül esetleg, hogy az le is lenne írva Ez a két megjelölés tehát nem fejezi ki egyértelműen, hogy egy nyomtatványról, iratról van szó: ezért használjuk következetesen — jobb híján — a menülap szót. A teljesség kedvéért említjük meg a választék- és árköz.lés két másik fajtáját is, melyek már nem dokumentáció, hanem tárgyi jellegűek. A fali ártáblák az állófogyasztás, illetve az önkiszolgálás megjelenésével szület223