Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Falvy Zoltán: A vendéglátás zenéje Magyarországon a XVIII–XIX. században

zetni kellett. A rendelkezés megszabja a napokat, órákat, s kitiltja az ijesztő jelmezeket és a papírruhákat. Nem szabad álarccal az utcára kimenni és a tánctermen kívül álarcban tartózkodni. Nem szabad továbbá fegyveres szolgát vinni és szerencsejátékot játszani. A rendeletben körülírt álarcosbál tartására 5 kocsma kapott engedélyt: a „Hét választó Fejedelem", a „Két lámpás", az „Angol király", a „Fehér nyúl" és a „Két nyúl". Néhány évvel később (1787. jan. 5.) kiadott rendelet még a zenélés módjairól is intézkedett: serházakban és italmérésekben törökdobon és hasonló hangszereken tilos muzsikálni, mert ez a közönség terhére van. Ez a rendelet szabályozta ismételten az esti nyitvatartási is: a kávéházakat és kocsmákat 11-ig lehet nyitvatartani és azokban zenélni. Amelyik kocsma vagy kávéház tovább akart nyitva tartani, megtehette, de azért külön kellett fizetnie. Az összeg lefizetése után engedélycédulát állítottak ki. A XVIII—XIX. század fordulójának kétségkívül legnevezetesebb vendéglátóipari helye a „Hét választó Fejedelem" volt. Nagyméretű termében gyakran csendült fel Bihari Jánosnak, a magyar Orfeusznak (1769— 1828) varázslatos zenéié. A század elejére az ő művészete nyomta rá bélyegét, az б vonója vonta magára a magyarokat, a külföldieket. Költőink rajongva szerették, zeneszerzőink, művészeink csodálták. Kisfaludy Sándor 1808-ban Kazinczyhoz írt levelében írja: „Én csak az vagyok a Magyar Poéták között a mi Bihari és Pityók a' Muzsikusok között." Ugyancsak Kazinczyhoz szól Szemere Pál levele 1810. április 27-ről, amelyben Berzsenyi zeneszeretetét méltatja, s ír Bihariról is. Az ebédelő társaság a „Hét választó"-ban beszélt először Bihariról; majd játékát a „Paradicsom" nevű pesti vendégfogadóban hallgatták meg: „(1810. márc. 29. a budai hét Electoroknál ebédkor) Literatori beszélgetésünket eggy Violint-játszó német szakasztotta félbe, a' ki az ebéd mellé egy néhány nótákat húzott. Épen arra emlékeztettem Berzsenyit, hogy Virágot jó lenne meglátogatni, minthogy nem messze lakik, midőn Berzsenyi a' német musikussal meg nem elégedve azt kérdé tőlünk: Itt van-e most Bihari? Ugyan hol lehetne megkapnunk? — Az estve megkaphatjuk, ha tetszik. Most ebéd után Virágot látogassuk meg. — „S hol szokott Bihari muzsikálni?" „(1810. márc. 30.) A német Ritte-Schauspiel után a' Paradicsomba (pesti vendégfogadó) tértünk be. Ott leltük Vitkovics és Kölcsey barátainkat. Vitkovics első beléptemkor ezt sugá nekem: Itt van Horvát (István) is, de titkon akar lenni, el ne áruld. Ekkor Berzsenyi, Vitkovics, Horvát, Kölcsey 's én asztalt foglaltunk 's leültünk. Alig mondá ki Vitkovics Berzsenyi előtt ezt a' szót: Itt van Bihari, azonnal felkele B. s Vitkovics ötet a másik szobában hegedülő Biharihoz vala kéntelen tüstént vezetni. B(erzsenyi) Biharival sokáig hegedültetett 's annyira el volt ragadtatva Bihari által, hogy a más szobában utána várakozókról egészen elfeledkezett. Vitkovics 's én, a' kik eddig Berzsenyit egyedül hagytuk Musikásával, Horvát engemet pirongatni kezdett, hogy miért vittem el Berzsenyit Virághoz 's más Literátorokhoz : és, hogy miért nem adtam nékie tudtára azt, hogy Berzsenyi már elérkezett? — Végre bejött Berzsenyi 's hegedültette Biharit. Nekünk vacsorát akart parancsolni: mi már utána voltunk. — „De legalább isznak eggy két pohár bort az Urak? Bort ide! Te pedig Bihari húzd! Énnekem a' muzsika csak magyar nóta legyen, igen tetszik." ... A' borok megérkeztek. Horváth Kazinczy Eugenia és Thalia egészségökért ivott 's utá^a a' társaság; 's Bihari tust rántott. Ez nagyon tetszett Horvát és Vit7* 99