Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)
Kiss Ákos: A földesúri korcsmáltatási jogok hasznosítása, vendéglátás az egykori budakörnyéki (Tinnye-Uny-Jászfalui) közbirtokosságnál
azonban ezt is a környék nagy vendéglős vállalkozója, Pohl Sándor bérelte 1212 forintért. Pohlt a közbirtokosság tisztességes konyha és kellő elszállásolás nyújtására is kötelezte. Majd Garancsot 1895-ben 4500 forintért végleg a Pohl család szerezte meg. Az unyi korcsma ezidőtájt (1870-es évek) 280 forint körül hozott. E korban élelmesebb zsellérek is kedvet kaptak a korcsmárosságra, így a tinnyei Libik György fogott hozzá a vendéglősséghez. A földesúri regáléjogok családi áganként megoszló hányadait a kapitalizálódás korszakában már a részvényekre emlékeztető módon adtákvették. Így érkezett el a feudalizmus e hosszú időt megélt intézményének a megszűnte; az 1888. évi XXXVI. t. c. alapján a földesúri korcsmáltatási jogot az állam váltotta meg. E törvény 19. §-a alapján a közbirtokosság megváltási összegét 15 746 forint 40 krajcárban állapították meg. Ezzel szűnt meg itt a 200 éves szervezet; az összeget a közbirtokosság 4,5 százalékos kamatú kártalanítási kötvényekben kapta kézhez. A romladozó korcsma-, vendéglőépületeket sorban eladogatták. A végső felszámolás, amely a tinnye—uny—jászfaui közbirtokosság végét is jelentette, a Hazai Hitelszövetkezetek Központi Hitelintézete közben jötté vei 1897. V. 15-ével történt. A jászfalui Száraz Ág fogadó szép, barokk formáival még korszakunkig állott; a nemtörődömség a műemléki szabályok ellenére pusztította el a hazai vendéglátó kultúra e jellemző emlékét, amely a bécsi postaúton annyi esemény szemtanúja volt és Kossuth Lajost és a múlt jelentős személyei közül sok másokat látott falai között. * Nem lenne teljes a budakörnyéki táj vendéglátó iparának életéről rajzolt képünk, ha azt valamelyest nem egészítenénk ki a vendéglátásnak e tájon volt párhuzamaival, amelyek barokk és klasszicizmus kori udvarházikúriális kultúránk en°mű képéhez is juttatnak további adatokat. A tinnye—uny—jászfalui közbirtokosság a török kor végével nyerte budakörnyéki birtokait és 7000 holdnyi jószága eleinte csupán három családi ág között oszlott meg (1704—). Vendégeskedéseik, vendéglátó kultúrájuk kereteire értékes asztalneműk világítanak reá: Miskey Éva férje, Freibeisz Ferenc 1773-ban kelt végrendeletéből kitűnően 2 3 Anna leányuk (férje az alapi Salamon családból) „ezüst készületit" kapta, de házas Antal fiuk ugyancsak nagyobb mennyiségű ezüstöt, Ignác fiuk, aki Pesten volt pap, 6 pár ezüst kést, kanalat, egy „vorleg" nevű nagy ezüst kannát, egy öreg ezüst sótartót, ezüst tálcát kapott, azzal, hogy tőle ezeket is Antal örökölje majd. Még az ezüst asztalneműt hagyakolta egyedileg, nagy gonddal, míg az ónedényeket csupán összesítve, csoportonkint osztotta szét gyermekei között. 2 4 Érdekesebb betekintést kapunk a főként Unyon élt közbirtokos Gajzler család ilyen ügyeibe; Gajzler János rokonától, a hétéves háborúban Berlin és más porosz városok sarcaiból gyarapodott br. Gajzler Ignác tábornok vagyontárgyaiból örökölt. A Mária Terézia-rendes generális Berlinből sarcként hozott ezüst asztali készleteket, ezek tejes-, kávéskannák, cukortartók, ezüst poharak, ezüst asztali alátétek, kanalak, „cukort vennyi való" fogók voltak, de használtak már a tábori élethez szükséges tokban 205
