Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Szántó Péter: Magyarország idegenforgalma 1815–1845 között

megindul a turizmus — főleg Angliából — a kontinens országai felé. Az útirányt a már említett igények szabják meg; a klasszikus Olaszország, Franciaország, Svájc, Németalföld, illetve a romantikus úticél, Skócia.

2 Az idegenforgalom másik, nagyobb részét még mindég a konkrét gazdasági, kereskedelmi céllal történő utazások töltik ki. Természetesen az előző igény ilyenkor is meg van, s így pl. a Magyarországról szóló útikönyvek egy része, ilyen hivatalos, vagy félhivatalos céllal jött idegen tollából származik. A Bécsi Kongresszus utáni korszak idegenforgalmi szempontból is a nagy változás időszaka. Ekkor alakulnak ki a csírái a mai értelemben vett idegenforgalomnak, ekkor érlelődik meg az igény a társadalom egy rétegében az utazás iránt, de ez még nem tömegigény és nemcsak számszerűleg, de struktúrájában is más, mint a modern értelemben vett idegenforgalom. Éppen ezért, ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével tárgyaljuk a továbbiakban a magyar idegenforgalom helyzetét az 1815—1845 közötti években. Hazánk utasforgalma messze elmaradt a korabeli Nyugat-Európáétól. Rá sem kell pillantanunk a térképre ahhoz, hogy észrevegyük; Magyarország kiesik az általánosan elfogadott „grand tour" útvonalából.

3 Az idegenforgalom viszonylagos elmaradottságában valóban szerepet játszott bizonyos angol konzervatizmus is, (a grand tourt főleg az angolok utazták végig), de ez önmagában nem elegendő ok, hiszen az 1840-es évektől éppen az angolok azok, akik leginkább látogatták hazánkat. Ugyanakkor a romanticizmus hatása a mesés kelet felé fordítja az érdeklődést és kialakulóban van egy új útvonal, melynek végcélja Törökország. Bizonyítja ezt útleírások sora is. A nyugati ember tudatában hazánk a kelet kapuja. Andersent is a kelet és nyugat találkozása nyűgözte le Pesten jártakor. Az idegen utasok azonban többnyire csak átutaztak és nem sikerült őket hosszabb ideig itt tartani. „Az angol. . . Magyarországot.. . keletre vezető nyílt házként használja, melyben en passant szétnéz. . ." írja kissé kesernyésen a Századunk egyik cikkírója 1840-ben.

4 A földrajzi fekvés mellett tenát más, mélyebb okokat kell keresni. Mint már említettük, a kor emberének igénye nem annyira a táj, mint inkább az ember és annak alkotásai felé irányult. Nekünk nem voltak századokra visszanyúló olyan klasszikus, vagy exotikus tárgyi emlékeink, melyek a külföldieket vonzották. A fejlettebb kapitalizálódó országokból érkező idegenek ismeretszerzési törekvéseit sem tudta kielégíteni a még feudális, a reformok útján éppen csak meginduló ország. Még nem voltak nagy, rendezett városaink, kiemelkedő technikai létesítményeink, világviszonylatban is számottevő kulturális és gazdasági központjaink. Ez, idegenforgalmi szempontból is lényeges volt, ezt bizonyítja annak a néhány utazónak az útleírása, kik jóindulattal, megértéssel szemlélték kezdeti eredményeinket. Keppent, az orosz tudóst 1822-ben Pesten járva a Nemzeti Múzeum, az Egyetemi Könyvtár, a Budai Obszervatórium érdekelte leginkább.

5 Andersen is foglalkozik kulturális életünkkel. így írja le egyik beszélgetését a Nemzeti Casinóban: „Kérdezték tőlem, van-e valami magyar munka dánra fordítva, én csak egyet tudtam megnevezni Széchenyi könyvét a lovakról ... Hozzátettem, hogy ezt a könyvet éppen legkedvesebb barátom fordította le. A magyarok nagy rajongással beszéltek Széchenyiről és ha173