Minárovics János: A nagy elődök A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökei és vezető férfijai, 1871-1945 (Budapest, 2002)

Előszó Kutatómunkáim során kiderült, hogy a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség vezető fér­fiúiról keveset tudunk. Kik voltak Ők, milyen életpályát futottak be, mit tettek a tűzoltóság érdekében? Amikor a Tűzoltó Múzeum megbízásából nekifogtam annak, hogy ezekre a kérdésekre választ keressek, szerteágazó kutatómunkát kellett végeznem, ám a hiányzó adatok pótlását nem minden esetben sikerült megnyugtató módon megoldanom. A magyar tűzoltó múltat legalaposabban ismerő és feldolgozó jó tollú egykori debreceni tűzoltó­főparancsnok dr. Roncsik Jenő állapította meg azt a szomorú tényt, hogy a szövetség iratait a szövetség utolsó elnöke amikor Németországból a második világháború végén hazaindult, megsemmisítette - elégette - örök kárára a magyar tűzrendészetnek. A leg­főbb források tehát porrá lettek, de szerencsére a kezdeti idők munkájáról a tűzoltók szaklapjaiban beszámoltak. Ezekből ki lehetett hámozni az akkori vezetők munkásságát, ám ahogy közelebb kerültem az 1930-as, 1940-es évek eseményeihez egyre kevesebb adatot találtam, volt olyan alelnök, akinek még a fényképe sem került elő. A történelmi hűség kedvéért többször idézek eredeti szövegeket, a vezetők megnyilatkozásai ugyanis egyéni jellemvonásaikat is tükrözik. Most csak a szövetség elnökei és alelnökei történetének részbeni megírására telt az erőnkből. Természetesen a tűzoltóságnak még számos olyan kiváló tagja volt, aki csendesen alkotott, aki életét áldozta a tűz elleni harc­ban, aki saját élete kockáztatásával másokat mentett meg a biztos haláltól, aki bravúros tettet hajtott végre, akinek életútja például szolgálhatnak az utókornak. Remélem, hogy történetük nem fog feledésbe merülni és alkalma lesz a Tűzoltó Múzeum munkatár­sainak tetteiket közkinccsé tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents