Dr. Váry Lászlóné - Minárovics János: Szent Flórián a tűzoltók patrónusa (Budapest 1988)

„Május 4-én a Norcium-parti Lauriacum helységben, születési helyén Florianusnak, aki a helytartó nyugalmazott főhivatalnoka volt, a helytartó parancsára, nyakára kötött kővel a hídról az Enns folyóba lökték Florianust, amikoris az őtfolyóba taszító ember megvakult, amit minden ottlévő látott". Ez a feljegyzés már sok mindent elárul Flóriánról: Diocletianus uralkodása idején, a keresztényüldözésre kiadott rendelet megjelenése után élt a Norcium-parti Lauriacumban. A császár helytartójának - ezt a tisztséget akkor Aquilinus töltötte be - hivatalában nyugalmazott elöljáró volt. Május 4-én az Enns folyó hídjáról dobták vízbe, az esetnek szemtanúi is voltak. Eddig tartanak a kódexben feljegyzett - hitelesnek minősíthető - történelmi adatok. Ezt követően a kódexekben nem találkozunk Flórián vízbedobása utáni történetekkel, holttestét, vagy csontjait többé senki sem látta. Minden további hír róla - a nép ajkán született jámbor legenda. A Flórián legenda A Berni Kódex adatait egészíti ki a „Passió St. Florian", a tulajdonképpeni legenda, ami két különböző felfogásban megírt kéziratból maradt ránk a IX. század végéről. Ma az alábbi változatot tekintik autentikus szövegnek: „Diocletianus és Maximus császárok uralkodása idején üldözték a keresztényeket. Ebben az időben a Norcium-parton Aquilinus helytartó kormányzott, aki Lorchba érkezése után nagy buzgalommal látott hozzá a keresztényekfelkutatásához: negyvenet elfogott közülük és hosszú kínzások után tömlöcbe vetette őket. Mikor erről Florianus, volt hivatali elöljáró, aki ekkor Cetium városában élt, értesült, Lorchba sietett és kereszténynek vallotta magát. Ezt megtudva a helytartó felszólította, hogy áldozzon az isteneknek, ezt azonban Florianus megtagadta, s még akkor is állhatatos maradt, amikor kínpadrafeszítették. Végül megszületett az ítélet és megparancsolták, hogy kővel a nyakában a hídról az Enns folyóba dobják. Az az ember, aki bedobta, megvakult, afolyó megijedt és a holttestet a kiálló sziklára sodorta, ahol egy sas keresztet formáló szárnyakkal őrizte. Majd a szent megjelent egy asszonynak és megmutatta azt a helyet, ahol a holtteste található. A jelenés után az asszony befogta az igavonó állatokat, az Enns folyóhoz hajtott és megtalálta a holttestet, amit a pogánytól való félelmében szalmával és lombbal takart le. A megjelölt temetési helyhez vezető úton a szomjazó igavonó állatok úgy kifáradtak, hogy egy lépést sem tettek tovább; akkor az asszony fohászkodására egy forrás fakadt a földből, amely még ma is ad vizet; a felfrissült állatok továbbmentek, majd megálltak azon a helyen, amit a szent megjelölt. A kegyetlen üldözések miatt sietve és titokban temették őt el; ezután a sír-