Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)
Minárovics János: A KISMOTORFECSKENDŐGYÁRTÁS TÖRTÉNETE
Az országos tűzrendészeti felügyelő 1943 ban adott ki rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a Németországból beszerzett 800-as kismotorfecskendőt kapott községekből legalább három főt kell kirendelni 3 napos kismotorfecskendőkezelői tanfolyamra. Csak olyan egyén kezelhette és tarthatta üzemben az új kismotorfecskendőket - amik egyébként teljesen zárt targoncán nyertek elhelyezést aki a kezelői tanfolyam sikeres elvégzését a kiadott bizonyítvánnyal igazolni tudta. A német gyártmányú 800-sok 1 szívó- és két nyomócsonkkal ellátott, gázsugárlégtelenítővel felszerelt szabványos - a „Honvéd" fecskendőhöz hasonló felépítésűek voltak. Kismotorfecskendő gyártásunk a felszabadulás után A második világháború végére a magyar tűzoltóság 1535 különféle kismotorfecskendővel rendelkezett. Ebből a tekintélyes állományból mindössze 233 darab maradt a felszabadulás utáni országunkban. 1946-ban a kismotorfecskendők száma 817-re emelkedett. Az állami tűzoltóság megalakulása után - 1948-ban - az Országos Tűzoltó Főparancsnokság számba vette a technikai felszereléseket, köztük a kismotorfecskendőket is. Az állami tűzoltóegységek használatában 355, az egész országban pedig 621, mintegy tizenhatféle típusú kismotorfecskendőt találtak, amiknek 70 százaléka üzemképes állapotban volt. Az 1948-1952 közötti időszak a tűzoltóság technikai ellátásának a legnehezebb szakasza volt. Tőkés import nem jöhetett számításba, csak a hazai gyártókra számíthattak a tűzoltóság akkori vezetői a kismotorfecskendő hiány pótlásában, ügy döntöttek, hogy 800-as és 200-as kismotorfecskendőket rendszeresítenek, a 400-asok gyártását felfüggesztették. 1948-1950 között azonban az ipar nem tudott megfelelő minőségű motorokat gyártani, miért is 1951-től visszatértek a 400-asok gyártására. Akkor viszont a 200-asok gyártását hagyták abba, a 800-asokhoz a motorokat pedig importálták. A MA VAG a náluk gyártott „Flórián" 400-as kismotorfecskendőket - amik gyártását 1934-ban kezdte - 1948-tól kisebb-nagyobb változtatásokkal tovább gyártotta. A régebbi elfolyóvízhűtéses típust javított kivitelben - átfolyó vízhűtéssel hűtött termosyphonos hűtéssel működövei váltotta fel. A „MÁVAG 800" típusú szivattyút (HONVÉD) kétlépcsős kivitelben, DKV1100 jelű kétütemű, kéthengeres benzinmotorral összeépítve, gázsugárlégtelenítővel, oldható tengelykapcsolóval, kerengetett vízzel hűzött motorhűtővízzel is tovább gyártotta. 1949-ben mutatták be új konstrukciójukat a léghűtéses 200-as kismotorfecskendőjüket. A könnyű kivitelű, ügyes hordszerkezetű kismotor fecskendő a gyakorlatban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A kétlépcsős szivattyú egyhengeres kétütemű 300 köbcentiméteres léghűtéses benzinmotorral, egytengely-