Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)

Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZ GYULLADÁSÁNAK ELTÁVOZTATÁSA

Az állam szabályzó, irányítói szerepének első jeleiként Magyarországon hely­tartó-tanácsi és belügyminiszteri rendeletekkel kívánták elérni a tűzveszély csökkentését. így az 1723. évi II. dekrétumban a közigazgatás egyik megol­dandó feladatául jelölték meg a tűzvédelmet, azt, hogy a megyék és városok minden jobb intézkedést megtegyenek a tűzvészek megelőzésére. ... A gyúj­togatókat élve égessék meg." Kőszeg 1738. évi Tűztámadásban való rendtartása két rézfecskendőt említ, „ezek egyike fog állani a belső Városban, a másik pedig kint a Piarczon (pia­con), ...légyen az föcskendőknek olly súlya és nehézsége, hogy gyalog embe­rek el nem vihetik, arra való nízve az ide való lakósok, kiknek leginkább lo­vai vannak köteleztetnek azon föcskendőket oda vinni, ahol a Tűz lészen." A szállító és kezelő emberek díjazásban részesültek. 10 Sopronban 1748-ban a tűzrendészeti szabályrendelet előírja két nagy fecs­kendő beszerzését, de elrendeli a tűzoltószerek havonkénti felülvizsgálatát. Győrben az 1749-ben kiadott „Tűzi veszedelem eránt való rendelés" az öreg és kisebb fecskendő szekerekhez kádárok, kovácsok, bognárok, rézöntők, tímá­rok és kalaposok beosztását írja elő. Pécs város „Tűz ellen való rendtartása" (1764) előírja: - 4. „Ejtszakára istrázsák rendeltessenek, a kik a város részeit összve járván, szorgalmatosan vigyázzanak. " - 5. „Az éjtszakai vigyázóknak, azon kívül, hogy minden órában kiáltani és a népnek szokott intést tenni tartoznak, az is lészen kötelességek, hogy mivel nékiek úgy is egész éjjel kell vigyázniok, hogy mihelest a tüzet tá­modni fogják észre venni, az haranggal való jel adásra azonnal szaladja­nak. " A megelőző tűzrendészet első figyelemre méltó írásos emléke Révai M. 1780­ban Budán kiadott „Város Építésnek eleji" című könyve a háztetők készítésekor az alábbiakat tartja jónak: „A fedelek vagy tserepekkel, vagy réz lánákkal fe­dessenek be. Ezt az erősség kívánja. Mert a zsindelyek a tűz, erő, és más égi háború ellen nem állhatnak annyira, mint a tserép, vagy réz." Pécsett 1750-ben gyűjtést rendezett fecskendő beszerzésére. Buda 1755-ös tűzrendészeti szabályzata elrendelte a várkerületben és a tanács­házánál egy-egy fecskendő készenlétben tartását. 1769-ben a Helytertótanács külföldi példák alapján egy mintául szolgáló sza­bályrendelet tervezetet küldött szét az országban szorgalmazva, hogy ez alapján készüljenek el a helyi tűzszabályrendeletek. Ennek kevés foganatja volt, egyes vá­rosokban csaknem félévszázad multán születettek meg a rendeletek. Kőszeg 1783-as Tűztámadásban való rendtartásában olvasható „az bőr vöd­röt, föcskendőt ... minden háznál mind külső, mind pedig belső Városban 'U.a.m.e. 42. oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents