Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)

Szentmártoni Szabó Géza: AZ AQUINCUMI VÍZIORGONA

A kereszténység tanításával rokon nézeteket valló Seneca másként vélekedett a soksípú hangszerről. Kimondatlanul is a víziorgonát írta körül, amikor a Jótéteményekről címet viselő könyvében, Vergilius I. eclogáját kommentálva, képletesen egy olyan új istenségről beszélt, aki az egyszerű pásztorsípnál különb, a hangok sokaságát változatosan kibocsátó hangszert talált fel. Az orgona a III. században, éppen az aquincumi ajándékozás idején kezdett fokozatosan kilépni a szórakoztató hangszerek köréből; majd pedig szakrális szerepet kapván, Cicero után ezer évvel, a templom lett az otthona, ahol a keresztény egyház gyakorlatában vált a legmagasabb szinten járó zeneművészet eszközévé. A reneszánsz korban, technikailag is megújulva tért ismét vissza a profán világba. Ekkor a lett királyok hangszere, majd a hangszerek királya. Diadalútja Bach óta töretlen, birodalma nőttőn-nő, immár hangversenytermek hódolatát fogadja. 59. kép 60. kép 61. kép 62. kép Orgonák a Duna mentén Berzsenyi verssorával szólván „Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti", a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben már egy esztendeje áll Európa egyik legnagyobb méretű orgonája. Most egy időre melléje kerül a Duna jobb partjáról származó, kisded ősének mása. A bemutatott hangszer fújtató-szerkezetét és a hozzátartozó felépítményt, Minárovics János elgondolásai nyomán, Lukács Tamás orgonakészítő mester és Jakus Péter restaurátor, a mezőkövesdi orgonamúzeum műhelyében hozta létre. Az orgona 1996-ban készült felső részét Csicsmann Gyula, a Tűzoltó Múzeum igazgatója bocsátotta rendelkezésre. A megújult hangszert Fassang László orgonaművész hangverseny-sorozat keretében szólaltatja meg.