Tűzoltó Múzeum évkönyve 8. 2007 (Budapest, 2007)

Galambos Éva: MINÁROVICS MESÉLŐ MÚZEUMA - BESZÉLGETÉS A MÚZEMALAPÍTÓVAL

Az utolsó Niagara fecskendőt még megvettem az autóbontóban, de aztán kikerült Sashalomra, és az akkori műszaki osztály vezetője szétszedette. A szivattyúját sikerült megmenteni. Ami a múzeumban található, az egy másik Niagarának a szivattyúja, kézifűrésszel vágtuk el, metszetet készítettünk, a Kun Gyuri bácsi akkora fűrész rámát csinált hozzá, hogy át tudta vágni. Emlékszem a felesége panaszkodott, hogy éjjel álmában is járt a keze, még akkor is fűrészelte a Niagarát. Nem akármilyen munka volt! A nagyobb fecskendők közül néhányat sikerült elhelyezni, amikor kaptunk raktári lehetőséget. Mivel foglalkozik most? Van egy könyvünk a Vízipuskától a centrifugál szivattyúig, ami valójában könyvnek volt szánva, de füzetszerű lett. Megküldtük minden közkönyvtárnak, minden parancsnokságnak. A tervem az, hogy ezt a könyvet szeretném bővíteni és naprakésszé tenni. Hát meg ami feladat adódik, azt csinálom... A jelent pedig úgy kell elképzelni, hogy Minárovics János, ha épp adódik dolga, betelefonál a múzeumba. Mindig ugyanazokkal a derűs szavakkal kezdi: Jó napot kívánok a világhírű Tűzoltó Múzeumnak! Majd arra kér, forduljak szembe a polccal, és a másodikon egy kicsit balra nem ott, hanem eggyel lejjebb - a 4. számú tárgymutatóban megtalálom az 1957-es képet, amire éppen szüksége van. Mert hát említettem az elején, hogy ők összenőttek a múzeummal. Ismeri, mert a részévé vált. Egy életen át, örökre...