Tűzoltó Múzeum évkönyve 7. 2006 (Budapest, 2006)

Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZJELZÉS FEJLŐDÉSE A XX. SZÁZAD KÖZEPÉIG

Mindezekkel összhangban a tűzjelzéssel kapcsolatos eljárásokat és szabályokat is igyekeztek egységesíteni, a tűzjelzés és kommunikáció megújítása érdekében a legmodernebb technikai eszközöket is rendszerbe állítani. A rendszer megújítása nem történik meg egyik napról a másikra, a korábbi tűzjelző-rendszer elemei még egy ideig tovább élnek. Budapesten az 1850-es években lovas tűzfelügyelő járőrök cirkálnak, a tűzet harangkongatással, zászlóval, lámpával jelezik. A változás igen lassú, példaként vegyük Budapest székesfőváros 1881. évi tűzszabályrendeletét, amely szerint: - Mindenki köteles az általa észrevett tüzet nyilvánosan kikiáltani, vagy kiáltatni. Az, akinek a házában tűz ütött ki azt a legközelebbi rendőri vagy tűzoltói őrtanyán, vagy tűzjelző állomáson haladéktalanul jelentse. - A városháza őrtornyában levő őrök folyamatos figyelést végeznek. - A figyelő tornyok a riadót harangkongatással jelzik (városrészenként eltérő számú kongatással). A kongatást az adott városrész római katolikus templomának tornyában levő tűzőrök átveszik, közben a tűz irányába nappal egy vörös zászlót, éjjel egy lámpát tűznek ki. - A riadó jel hallatára a rendőrök, bolt-, és éjjeliőrök az önkéntes tűzoltókat; a katonaküldöncök a katonaságot kötelesek értesíteni. - A tűzvész helyére siető tűzőrségek által adott kürtjel, vagy sípjel hallatára, a menetirányban levő kocsik kötelesek félreállni, a menetirányt keresztezőknek pedig az utca sarka előtt olyan távolságon kell megállni, hogy a haladó tűzőrség menetét és kanyarodását ne gátolják. (Ebben a szabályzatban még az elektromos tűzjelző, és kommunikációs eszközök alkalmazására nincs utalás.) Ebben az időben már létezett a telegráf (távíró) és a telefon. Az első távírót 1847-ben helyezték üzembe Magyarországon, és az első telefonközpont 188110. ábra: Tűzjelző-telefon