Tűzoltó Múzeum évkönyve 7. 2006 (Budapest, 2006)
Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZJELZÉS FEJLŐDÉSE A XX. SZÁZAD KÖZEPÉIG
gyelők ébresztőtől takarodóig hanggal és más jelekkel riadóztatták az állományt. Éjjel - a tűzoltók fekvőhelyén - a párnák alatt futó farúdnak a végét az ügyeletes fakalapáccsal (vagy farúddal) erőteljesen ütögetve riadóztatta őket (2. ábra). „A tüzet azonban a tényleges oltás helyett inkább vallásos-babonás fogásokkal igyekeztek megfékezni. ... füstölők illatával legyezgették a lángokat a haragvó istenség (FÖDŐ) kiengesztelése végett. 7 " 2 ábra: Japán tűzfigyelő torony, riasztási mód és a japán tűzoltók vonulása a tűzhöz Japánban fából és könnyen égő anyagokból építkeztek, (és sok helyen építkeznek ma is). így nem véletlen, hogy nagyon gyakoriak voltak a tüzek, sőt nem ritkán tűzvész is tombolt. A sűrűn előforduló földrengés - ami gyakorta tűzvész gerjesztője is volt - „kikövetelte" a könnyűszerkezetes építkezést, tehát a japán építkezési gyakorlat nem öncélú volt. A tűzfigyelés évszázadok alatt kialakult gyakorlata (ami ma is létezik Japánban) szerint éjjel (ahogy ma is) tűzőrök járják az utcákat és csörömpöléssel (ma más módon) adják tudtára a lakosoknak a tűzre való figyelés fontosságát. A Római Birodalom korai történetében sem létezett az Ókori-Keleten megvalósulttól eltérő tűzoltói gyakorlat. A tűzvédelem itt is az önkéntességre, a közösség iránti felelősségre, a tűz isteni eredetének elméletére épült. Az ókori világ fővárosa - Róma - több százezer lakosú város volt. Abban az időben más lehetőség híján a nyílt helyen való sütés-főzés, a nyílt lánggal való világítás, a jól éghető építőanyagok használata nem kívánt tüzeket indukált, de a városfalon belüli házsorok közötti szűk utcák - a kellőképpen át nem gondolt építkezés - pedig a tűzvészek melegágya volt. így nem csoda, hogy az időszámítás előtt 7 Szilágyi-Szabó i.m. 13. oldal.
