Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Minárovics János: Tűzistenek, égő áldozatok

Ipolyi Arnold mitológiája taglalja az ősmagyarok természeti elemekre (tüz, víz, föld, levegő) vonatkozó kultuszát. A pogány magyarok -ma már világosan látható- nem álltak semmiféle kapcsolatban sem a buddhizmussal, sem pedig a párszizmussal -a perzsák tűzimádó vallásával- a hitviláguk nem ebből a két tiszta kútfőből táplálkozott. Hogy a magyarok egy istent imádtak -a világmindenség teremtőjét- az Theophülaktosz História (történelem) című művéből is kétségtelenül kiderül. Az ő szavai szerint: "A turkok -Theophülaktosz és a többi régi bizánci író is így hívja a magyarokat- igen ostobán szentnek tartják a tüzet, a levegőt és a vizet tisztelik, a földet himnuszokkal dicsőitik, de csupán azt imádják és nevezik istennek, aki a világmindenséget teremtette. Menandr (Menandrosz) hatodik századbeli görög író, ki a Dsabul török khánnál volt követségben az Altáji hegy aljában, megjegyezte: "a turkok -úgymond- állhatatosan tisztelik a tüzet, a földnek dicsénekeket zengenek, a víz és lég iránt hódolattal viseltetnek, de csak az egy Istent imádják, ki a mindenséget teremtette". És amint a történelem világánál kivehetjük, ez volt általában az altáji népek vallása, sőt igen hihetőleg őseinké is, midőn a hazában letelepedtek, mint azt Csengery Antal egyik alapos akadémiai értekezésében döntő érvekkel bizonyította, írja Dr. Ribáry Ferenc: Világtörténelem. Az ókor története, című könyvében.. Egyébként nem a házban égő tüzet tartották a magyarok és hasonlóan a perzsák sem a legfőbb istenség jelképének, hanem az égi örök tüzet, vagyis a napot, mely mindeneket melegít és fényének sugarával a halandókat élteti. A magyarok a tüzet sohasem tekintették istennek, hanem csupán a mindenható és az égben lakozó isten egyik jelképének. Cornides Dániel (1732-1787) a modern magyar történettudomány egyik első kezdeményezője -a pesti egyetem első evangélikus professzora "Commentatio de Religione Veterum Hungarorum" című munkája halála után Bécsben 1791-ben jelent meg (ez a göttingeni disszertációja amit a göttingeni királyi akadémia ülésén 1785. szeptember 10-én olvasott fel). Ebből megtudjuk, hogy ő úgy vélte, az egykori magyarok vallása a régi perzsa vallásra hasonlított (templomok hiánya, a főisten neve a tüz szóval függ össze, lóáldozatok stb.), ami ha ma máskép is gondoljuk a dolgot, a maga korában korrekt és dokumentált összehasonlításnak számított.. A tűz tiszteleténél az isten (deus) szót használja, ideértve a klasszikus antikvitás és a középkor auktorait. Tárgyalja Damasec isten nevét, majd a magyar Isten szó etimológiáját, melyet a perzsa Iisdan szóból eredeztet... Horváth János (1769-1835) "A régi magyaroknak vallásbéli s erkölcsi állapotjukról" című munkájában így fogalmaz:"... Oka tehát a tűz tiszteletének a nappal való hasonlatosság volt, mely a maga fényét a hitök szerént az isten mivoltából veszi vala. Ezekből elhitetem magammal, hogy a magyarokat is éppen ez birta volt a tűznek tiszteletére; és náluk is Isten a világosságok világossága, a lelkek lelke, a lények lénye volt."