Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Minárovics János: Tűzistenek, égő áldozatok

Béla király névtelen jegyzője Anonymus (XI-XII. sz.) írja: "...Minekutánna Latorcza serege megveretett, maga pedig futtában megragadtatván egy folyó partjánál felakasztatott volna, Almos herceg az övéivel Ung várába bemenvén, a halhatalan Istennek nagy égő áldozatot tettek. Ugyanazon helyen kövér lovat leölvén szokás szerint nagy áldomást tettek." Béla király jegyzője két ízben tesz említést őseink által végzett ló áldozatról. Az elsőt Ound, a Hétmagyar egyike, Ketel és Turczol hadnagyokkal együtt ajánlják fel a magyarok Istenének: "Akkor ezen három, úr azon hegy (Tarczal) tetejéről áttekintve a rónaságon egész a szemhatárig, kimondhatatlanul megkedvelték azt, és azon a helyen leölve egy kövér lovat pogány szokás szerint nagy nagy áldomást csinálának." A 22. fejezetben az áldomást Árpád rendezi. Amikor "a Hétmagyar ketteje, Tuhutum és Tas, Szabolccsal, Előd fiával együtt az ország határait a Meszes hegységnél megállapították: "Ezen három nevezett férfiú minden működésükről jelentést tőnek hűséges küldöttjeik által Árpádnak és főembereinek. Miről tudomást nyervén Árpád és az ő főemberei, nagy vigassággal örvendezének, és pogány szokás szerint áldomást rendezének, különféle ajándékokat adván az örömhír hozóinak." Mindkét szövegben több személy mutatja be a lóáldozatot és csak azután következik a vendégség. Az első esetben három napon át, a második lóáldozat után -mivel az országos határ kitűzéséről volt szó- már egy hétig tartott a dáridó. A királyi jegyző tudósítása elődeink lóáldozatáról igen szűkszavú, nem szól arról, hogy a lovat egészen elégették-e, avagy étkeztek is a feláldozott ló húsából? Szép szavakkal írja le viszont Vörösmarty Mihály : Zalán futása c. költeményében a tűzáldozatot: "Eközben jeles áldozatot készíte Hadúrnak A győztes tábor. Sík tér vala hagyva közepett, Hol magasan lobogott a tűz halmos farakásból És ropogós, haragos szikrái az égbe röpültek. Úgy állt félkereken, képpel fordulva tüzének Alpár tája felől Árpád hadi népe nyugodtan. Szemközt és közelebb a tűzhöz élődi vezérek. Zengve körülállák azután a nagy tüzet és azt Mind egyszerre kupájokat is belehányva, megönték. S im, valamint, mikor a sok századok óta kesergő Forróság kitör öbleiből és szikla-tetőjét Fölrúgván, magasan szikrázik a levegőben: Rettenetesb lánggal lobogott föl az éjjeli nagy tüz És vereses ropogó szikrái magasbra kelének..."