Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Minárovics János: Tűzistenek, égő áldozatok

és a júdeai királyok az i.e. 9. század elején behatoltak területére és az Edomi-sivatagon átvonulva a fallal kerített királyi várost, Kir-Haréset-et ostrom alá vették. A sztélé megfejtett szövege szerint Kamos isten megharagudott az ő országára és ezért az izraeli király sok napon át szorongatta Moábot. Azt, hogy hogyan menekült meg a város a későbbiekben látni fogjuk, előbb azonban lássuk mit tartalmaz a felírat további része. Úgy látszik, hogy Kamos isten igen telhetetlen volt, mert kiderül: Araroth városát bevette (mármint Mésa király) "lemészároltam a város egész lakosságát, hogy Kamos és Moáb rajta legeltesse a szemét". Kamos még ezt az áldozatot is keveselte és megparancsolta: "Eredj vedd el Nébót Izraeltől". Az istennek engedelmeskedni kellett "és én megindultam éjszaka és hadakoztam ellene hajnal pirkadattól délig, és bevettem és teljesen kiürítettem; hétezer polgárt és rabszolgát és polgárnőt és rabszolganőt, mert Asthar-Kamosnak ajánlottam fel megsemmisítésüket" gyilkoltak meg. Ezután elképzelhető, hogy milyen sorsot szántak a királynak és népének az izraeliták. Parittyásaik már a város falait lőtték és lerombolták azokat olyannyira, hogy a városnak rövidesen el kellett esnie. Mésa király ekkor kétszáz felfegyverzett harcosával megpróbált kitörni, de visszaverték. Feladva azt a reményt, hogy fegyverek segítségével megmenekülhet, Mésa imával fordult Kemósához, a moabiták főistenéhez, majd felment a várfalra és törzse tagjainak és a várost ostromló csapatok katonáinak szeme láttára égőáldozatul adta elsőszülött fiát és örökösét Kemósának. "Mely dolog felett Izrael népe igen felháborodék és elmenének onnét, és megtértek az ő földjükbe". Mésa kegyetlen áldozata nem jelentette az istenség etetését, hiszen mégha emberevőnek tartanánk is Kemosát, akkor is egyik rabszolgájának testével jólakathatta volna a moabiták királya az istenséget. Mi volt az értelme eljárásának? A legkülönbözőbb népek legendáiban találkozunk olyan történetekkel, hogy bizonyos körülmények között az embereknek azt kell feláldozniuk az istenek számára ami a legkedvesebb előttük: gyermekeiket. A biblia szerint pl Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy saját fiát, a hőn szeretett Izsákot áldozza fel neki. Erről Mózes I. könyvében azt olvashatjuk:" És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot és menj el Mórijának földére és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül eggyen, amelyet mondandók néked". Ábrahám azután így járt el: "Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt és reá raká a fát és megkötözé Izsákot az ő fiát és feltévé az oltárra, a fa-rakás tetejére"..."És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát". Ekkor kiáltott rá az Úr angyala és mint ismeretes megmentette Izsákot, aki helyett Ábrahám egy kost áldozott égő áldozatul. Ezek a történetek arra mutatnak, hogy az áldozásnak az isten táplálásán kívül más tartalma is volt: az ember elvette magától és az istenségnek adta azt, ami a legbecsesebb, legszükségesebb volt a szemében és amire az istenségnek általában semmi szüksége sem volt. Következésképen az áldozás megalázta az embert, hangsúlyozta tehetelenségét, gyengeségét azzal a hatalmas istennel szemben, aki könyörtelenül