Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Minárovics János: Tűzistenek, égő áldozatok

szellemének nem áldoztak. Kenyérsütéskor azért jártak a tüz kedvében, hogy magukra ne haragítsák, mert abból a tüz eltávozása, azaz a ház meggyújtása következett volna be. Szakasztásnál egy darab tésztát vagy vakarcsot bobtak e célból a söjtöriek a kemencébe. Radamos községben a kemence szája előtt égő tűzre lisztet szórtak. Göntérházán kenyérsütéskor a kemence szája elé két darab fát tettek azért, hogy a ház ki ne gyulladjon. Nagyböjtben különös figyelemben részesült a tüz, mivel azt tartották, hogy ilyenkor bagzik (párosul) s ha nem látják el bőven étellel, itallal elfut a háztól, kilobbanik a házfödélre s tűzkárt okoz. Liszttel és sóval minden nap megetették. Az emberi lelket is láng vagy szikraformájúnak képzelték. Az a magyar népmese tipus -mely arról szól, hogy két királyfit ármánykodás folytán elásnak- hamvaikból gyümölcsfa nő, ebből deszkát, majd ágyat készítenek s midőn azt elégetik a tűzből kipattanó szikrákból vagy parázsdarabokból újra élő emberek lesznek. Tehát az emberi léleknek -ebben a népmesénkben megőrzött ősi hiedelem szerint is tűz,parázs,- vagy szikra formája van. Más népmesék szerint az emberi életnek egy-egy olaj lámpa vagy olajmécs felel meg, s az ember addig él, amíg az olajból a lámpában tart. Ipolyi a "Magyar Mitológia" c. művében arról is megemlékezik, hogy a tüzelem meséinkben előjövő különös személyesítései milyen formákban jelentkeznek. A tündéranyának tekinetett föld "tündérlányaként személyesíttetik meg a tüz; a vándor földalatti hosszú barlangban, mely karfunkul kövek fényétől veszi ragyogó világát, jő a mélységhez, hol a tüz lángoló tavakban hullámzik, partjain a hőség kiállhatatlan, s a mondai hőst csupán kőből szövött inge, melyet a földanyától kapott, védi az elégéstől A tüzes folyamok felett lebeg a tüztündér s haragosan tudakolja a hőstől járatát, mire megtudja, hogy az tanácsért jő hozzá, s a földanyától utasíttatott, könyörüljön sorsán, utasítja tovább víztestvéréhez. Tüzhullámokból emelkedő gőz azonnal felkapja és viszi a vízhez..." Szerepel még népmeséinkben a tűzkirály, tűzország, tűzpatak, tűztátos, bolygótüz de a gólya, kakas tűzhozó, tüzjelentő madárként, a tüzesparázst abrakként evő, orrából lángot fúvó tátos ló, lidérc különféle alakban, mint bolygótűz, tüzeslánc és elsüllyedt kincs felett lebegő égő láng, tüzet okádó s tüzesen a légben repülő sárkány is, a sárkány és a hős , kék és vörös láng képében küzdenek egymással, továbbá a halál s ördög kíséretében egy vörös embernek, vörös lovon, vörös ruhában, vörös kutyával tüzes képe, valamint általában tüzes kisérteti s ördögi alak is. Azok a népek amelyek a szabad ég alatt töltötték életük nagy részét égetéssel gyógyították a csúzban és hasonló bajban szenvedők tagjait. Az ősmagyarok is tulajdonítottak gyógyító hatást a tűznek, de a XVIII- század végén kiadott "Tüzikatekhizmus, vagy: a' falusi népnek beszélgetések és példák által arra-való rövid oktatása, mint bánnyanak vigyázóbban a' tűzzel, s a gyertya-világgal; és a tűztámadásakor is, mit tselekedgyenek" című ismeretterjesztő könyvecske szerint helytelen az az eljárás, amikor az égett tagot azért tartják a tűzhöz, hogy a meleg kihúzza a sebből a fáj dalmát. Az a felsőmagyarországi népszokás melynél szent