Tűzoltó Múzeum évkönyve 4. 2003 (Budapest, 2003)

II. rész Tanulmányok - Minárovics János: Gondolatok az aquincumi tűzoltóság orgonájáról

Mi bizonyítja az aquincumi orgona víziorgona voltát? Az előkerült leletek közül véleményem szerint egyértelműen bizonyítják azt, hogy az aquincumi orgona eredetileg hydraulis fejlettségi fokú volt: 1. a bronz edényszáj, 2. a szélharang. Maga ez a két darab tekintet nélkül arra, hogy milyen légfújtató csatlakozott a szélharanghoz kétségtelenné teszi a szóbanforgó hangszer víziorgona voltát. Werner Walcker-Mayer utal W.W.Hyde és Th. Schneider véleményére és az írja, hogy szerintük Vitruvius leírása alapján feltételezhető, hogy az aquincumi lelet egy víziorgona volt. Ezt az alábbiakkal vélik alátámasztani: 1. Az ajándékozási táblán egyértelműen Hydra (víziorgona) névvel illetik a hangszert. 2. A római idők orgona leírásai és képszerű ábrázolásai víziorgonákra vonatkoznak 3. Az egyetlen olyan megoldás, aminél légfújtató berendezést olyan kicsinek készíthették, hogy a hangszer alatti ládába beszerelhető legyen két légszivattyú esetében az, hogyha a nyomás szabályozását vízzel végezték. 4., A szélszekrény kívül-belül fémmel volt borítva, a fémborítás részeit öszszeforrasztották. Ezt a szekrényt azért tervezték ilyenre, hogy megvédje a sípokat a tartályból jövő vízpára ellen. (Megjegyzem, hogy az aquincumi orgonánál a szélszekrény fa anyagának vastagsága legalább 3 cm volt, mert a bronz táblácska felerősítését 2.2 cm hosszú bronz szegekkel végezték el,

46 a fémbevonat pedig vékony bronzlemez volt.

47 5., A víziorgona nagyon könnyen hordozható, mivel a vízrendszerét ki lehetett üríteni akkor, amikor szállították az orgonát és utána egyszerűen fel lehetett tölteni. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy Nagy Lajos leír egy vékony bronzcsövet lefelé keskenyedő véggel.

48 A továbbiakban őt idézem: Technikai előállítása elüt a síptestek és lábakéitól. Ez ugyanis egy darabból áll, nincsen, mint azok, öszszeforrasztva. Hossza 3.2 cm, alsó kör alakú részének átmérője 1.0 cm felfelé ellaposodik, s mérete 2.0x1.6 cm. Fújtatóhoz tartozott, talán a szelep része. Feltevésem szerint egy bronz csap része lehetett, ami esetleg a bronz víztartó edény alján a víz leeresztésére szolgálhatott. Elképzelt kiegészítése a 15. ábrán. Werner Walcker-Mayer írja azt is, hogy Perrot, aki két római orgona rekonstruálásával kísérletezett Essai de reconstruction de Deux orgues romaines című, 1865-ben írt művében majdnem kizárólag a fújtató rekonstrukciójával foglalkozott. Walcker-Mayer szerint ez a kísérlet kérdésesnek tűnik elsősorban azért, mert az orgonának ebből a részéből semmi sem maradt meg. Ebből a megállapításából arra kell következtetnem, hogy a bronz edényszáj és a félgömb alakú légsűrítőüst elkerülte figyelmét. Véleményem szerint a felsorakoztatott érvek bizonyítják azt, hogy a bronz ajándékozási táblán megörökített nevének megfelelően az aquincumi tűzoltók orgonája Hydra(ulis), azaz víziorgona volt. Mindamellett megmaradt hordozhatónak is, mert két ember könnyen vihette egyik helyről a másikra.