Tűzoltó Múzeum évkönyve 4. 2003 (Budapest, 2003)

I. rész Kiállítások - Réti Rezső: „A tűzvédelem története az őskortól napjainkig"

teknek, a rendelkezésre álló források egyesítését tette lehetővé. A Rákosi kor­szak a tűzmegelőzési feladatokat hangsúlyozta, hatósági jogkört adott, az ellen­őrzéseket rendszeressé tették. A propaganda jelentősége megnőtt, a kor tűzoltó ideálját N. Kovács Mária „Sugárvezető" c. szobrában formázta meg. A hatodik terem az 1960-es években kezdődő kiegyensúlyozott fejlődésről ad képet. Az egyre korszerŰDb védőruhák, felszerelések, a hazai gyártású fecsken­dők mellett megjelent különleges szerek, a kiépült URH hírközlő rendszer egy modernizálódó tűzoltóságot mutat ebben az időszakban. Fellendült az önkéntes tűzoltóságok testületi élete, széleskörű képzés folyt a tüzek megelőzésére. En­nek ellenére, a kiállított égésmaradványok tanúsága szerint, ekkor is pusztítottak komoly tűzesetek. A tűzvédelem történeti kiállításunk végén a jelenleg használt tűzoltóeszközök láthatók. Az 1990-es években jelentős összegeket fordítottak korszerű védőfel­szerelések és gépjárműfecskendők vásárlására, ezzel tűzoltóságunk felzárkóz­hatott a világszínvonalon működő szervezetek sorába. Utolsó termünkbe 1999-ben egy technikatörténeti tárlat került „A sugárcsö­vek és a vízzeloltás története" címmel. A termek közötti folyosó egyik oldalán „A tűzoltósisak kialakulása és fejlődése", a másikon a „Tűzoltó érem és jelvény kiál­lítás" tekinthető meg. A megnyitás óta eltelt néhány év tapasztalatai, a látogatók észrevételei, a kiállított anyag frissítésének szándéka eredményezte, hogy fo­lyamatosan, egy-egy kiállításrészt átrendezve „naprakésszé" tegyük a tárlatot. Először harmadik termünk anyagát, a szervezett tűzoltóságok létrejöttét repre­zentáló anyagot csoportosítottuk át 2000-ben. Egészen új, a látogatók számára nem csak információs, hanem látványélményt is nyújt az ötödik termünk legújabb átrendezése, a „Tűzoltóságunk a két világháború között" c. tárlat. A fővárosi ko­rabeli tűzoltási jelenet, valamint az 1930-as évek hírközpontjának enteriőrje a közvetlen jelenlét érzését kelti a látogatókban. A kiállítást Dr. Pap Ildikó a Termé­szettudományi Múzeum Embertani Tárának igazgatója nyitotta meg 2003. febru­ár 17-én. Úgy gondoljuk, ezzel a kiállítással sikerült lehetőségeink korlátjai elle­nére közelebb kerülni korunk látványt preferáló múzeumi világához. Terveink szerint hasonló szemlélettel folyamatosan átdolgozzuk az 1996-ban átadott kiállítás részeket. Reméljük, hogy az új és újabb kiállításaink megfelelnek annak a feladatunknak, hogy méltó módon mutassuk be a tűzvédelem emlékeit — és azt a hivatást, amely az emberi segítségnyújtásból született és legfőbb célja is ez.

Next

/
Thumbnails
Contents