Tűzoltó Múzeum évkönyve 4. 2003 (Budapest, 2003)

II. rész Tanulmányok - Minárovics János: Tűzoltó érdemekért adományozott érmek

Az I. csoportbeli tűzifecskendőkért az első díjjal - nagy aranyéremmel ­Knauszt Vilmos 2 kiállított gőzfecskendőjéért lett díjazva. A második díjat, ugyan­csak aranyérmet Walser Ferenc kiállított fecskendőiért és felszerelési tárgyaiért kapta. Seltenhofer Frigyes fecskendői kapták a harmadik díjat, a nagy ezüst ér­met, még a negyedik díj, egy ezüst érem, Geittner és Rausch budapesti cég fecskendőinek jutott. Ez utóbbi neve most merült fel először miért is megemlítem, hogy Geittner és Rausch Fecskendő- Szivattyú Gépgyára és Érczöntödéje 1865­ben jelent meg a hazai piacon tűzoltószerekkel. Gyáruk Budapesten az V. kerület Nádor utca 46-48. szám alatt állott és azt az Országház építésének megkezdé­sekor bontották le. 1901-ig szerepeltek ezen a néven, attól kezdve Köhler István neve alatt tevékenykedett a gyár tovább. A II. csoportba sorolták a különböző létrákat s ebben a kategóriában nagy ezüst érmet az imént említett Geittner és Rausch kapta. A kis ezüst érmek egyi­két Köllsch János (Graz), másikát pedig Seltenhofer Frigyes létrái érdemelték ki. A III. csoport - kötelek és kendergyártmányok - nagy ezüstje Pollak B.-nak (Walterhausen, Thüringia) kötélgyártmányiért, két kis ezüstje közül az egyik John Ferencnek (Lipcse) ugyancsak kötélgyártmányaiért, a másik Geittner és Rauschnak jutott. A IV. csoport - mászóövek - egyetlen nagy ezüst érmét Gutterman Lajos Bécsbe vitte azzal a kis ezüsttel együtt, amit sisakjaiért kapott. Az V. csoportba sorolt sisakok nagy ezüst érmével viszont Walser Ferenc budapesti gyárost tün­tették ki. A világítási tárgyak tartoztak a VI. csoportba, itt két kis ezüst talált gazdára: „dr. Lindner Szebenből petróleumlámpáiért, Bottner Oszkár Lipcséből lámpáiért, míg a VII. csoportból tűzoltói hangszereiért a stuttgarti Stahlecker C. kis ezüst érmet kapott. A 16 érem fele tehát külföldi, fele magyar gyárak birtokába került. A III. Magyar Országos Tűzoltó Közgyűlés jelvénye A 47.4 mm magas és 54 mm széles sárgarézből vert jelvény tetején stilizált tűzol­tó sisak, ez mellett jobbról és balról tűzoltóbalta, a „III. Magy.orsz.tűzoltó közgyű­lés" feliratot tömlő fogja közre, amit kötélcsomó fog középen át. 36. kép. Szalagszerű részén alul. „1876 Aradon. Augusztus 25-29-ig" felirat. A jelvény 25 mm széles piros-fehér-zöld szalagban folytatódik amin: „Egy mindnyájáért, mindnyájan egyért" jelmondat olvasható. A jelvényt Bécsben Adolf Müller-nél ké­szítették. A III. Magyar Országos Tűzoltó Közgyűlés emlékérme A 31.5 mm átmérőjű füllel kivitelezett ón érem előlapján körben futó felirat: „III. Ma­gyar Országos Tűzoltó Közgyűlés". A felirat által övezett mezőben négy soros jel­mondat. „Egy mindnyájáért mindnyájan egyért". Hátlapján körben. „Aradon 1876 augustus 25-től 26.27.28.29-ig." felirat, középen Arad város címere. 37. kép.

Next

/
Thumbnails
Contents