Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

II. RÉSZ DOKUMENTUMOK - DR. SZABÓ KÁROLY: NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁS A TŰZVÉSZEK ELLEN. Adatok a nemzetközi tűzoltószövetség történetéhez

dezzenek. A résztvevők ezt a javaslatot nagy érdeklődéssel fogadták, azon­ban gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ennek megvalósítása jelentős nehézsé­gekbe ütközik. A nehézségek közül kiemelték, hogy más államokban is ki­írnak hasonló versenyeket és azoknak a szabályai egymástól nagyon eltérő­ek, így például lényeges különbség tapasztalható a csehszlovák, osztrák, francia stb. versenyek között. A plenáris ülés résztvevői azonban felismerték, hogy az ilyen nehézsé­gek ellenére a különböző nemzetek tűzoltói között lefolytatott versenyek jelentősen hozzájárulnak egymás megismeréséhez, a jó kapcsolatok kiépí­téséhez és erősítéséhez. A tűzoltók nemzetközi versenyei ugyanazt jelentik a tűzoltók számára, mint a sportolók világversenyei, mint maga az olimpia az egész sportvilág számára. A plenáris ülésen albizottságot alakítottak a nemzetközi tűzoltóverse­nyek lehetőségeinek megvizsgálására. 97 Kétévi szünet után, 1960. szeptember 20—25 között Bordeaux-ban tartották meg a C.T.I.F. soron következő nemzetközi kongresszusát. Ezen a rendezvényen 27 nemzet delegációja vett részt. Ekkor választották meg Jo­sef Holaubek bécsi rendőrfőkapitányt, az osztrák tűzoltószövetség elnökét a C. T.LF. elnökévé. Roman Draczewski ezredest, a Lengyel Népköztársaság tűzoltó-főparancsnokát pedig a szervezet egyik alelnökévé választották meg. Ezen a kongresszuson határozták el, hogy 1961-ben a nyugatnémet tűzoltószövetség alapításának 100. évfordulója alkalmából Bad Godesberg­ben rendezik meg az első nemzetközi tűzoltó-teljesítményversenyt, még­pedig ideiglenesen az Ausztriában érvényes versenyszabályzat szerint. A kongresszus időtartama alatt a delegátusoknak bemutatták a locqi ásvány­olaj-finomítót és annak tűzvédelmi berendezéseit. Ez a látogatás hasznos tapasztalatok szerzésére is alkalmas volt. 98 6. A II. világháború utáni első nemzetközi tűzoltóversenyt 1961-ben Bad Godesbergben tartották meg Bad Godesbergben a 23. Német Tűzoltónap és az első Nemzetközi Tűzoltóverseny megrendezése alkalmával, 1961. június 24-én tartották meg a Tűzoltóságok Nemzetközi Bizottsága plenáris ülését. Az előzetes elkép­zelések szerint az 1961-es C.T.I.F.-kongresszust Isztambulban akarták megtartani. Azonban a török küldöttség kissé megkésve értesítette a C.T.I.F. főtitkárát arról, hogy egy sor kellemetlen körülményre tekintettel lehetetlennek látszik 1961-ben Isztambulban a kongresszus megtartása. Ezért a C.T.I.F. elnöke arra utasította a főtitkárt, hogy közölje az Állandó Tanács tagjaival az Isztambulba tervezett C.T.I.F.-kongresszus helyett az Állandó Tanács ülését 1961. június 24-én a németországi Bad Godesbergben tartják meg. Egyidejűleg ekkorra hívták össze a Tűzoltóságok Nemzetközi \

Next

/
Thumbnails
Contents