Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)
I. RÉSZ TANULMÁNYOK - DR. SZABÓ KÁROLY: PÉCS TŰZVÉDELMÉNEK TÖRTÉNETE A DUALISTA MAGYARORSZÁGON 1867-1918
ni egy laj tot vízzel, mert a víznyomás megfelelő volt, és a vizet a lajtokba szivattyúzni nem kellett. A levél további részében a főmérnök azt hangsúlyozta, hogy a tűzoltás gyorsasága és eredményessége érdekében a fecskendőknek és lajtkocsiknak a város fogataival késedelem nélkül a tűz színhelyére való vonulása nagyon fontos. Ezért a városház tornyából, ahol a tűzoltók figyelőszolgálata volt, a városmajorba, ahol a kocsisok voltak, kevés költséggel egy távírdai vonal kiépítését javasolta. Ezáltal a kocsisok kérdezősködés nélkül, tehát a leggyorsabban siethettek volna a tűz színhelyére. A már szétesőben lévő tűzoltóegylet irányítását 1877-ben Vaszary Gyula rendőr alkapitány (aki később kapitány, majd főkapitány Pécsett) vette át. Vaszary a tanácstól mindjárt a tűzrendőri szabályok hatályba léptetését kérte, mert véleménye szerint a városban sok tűzeset azok megszegése miatt keletkezett. Ezzel a tűzesetek megelőzése érdekében szükségesnek tartott magatartási szabályok életbe lépését indítványozta. Az eredményes és zavartalan tűzoltás érdekében pedig a rendőrkapitány a tűzeseteknél a rendőri felügyelet, illetve segédlet biztosítását elrendelte. 72 Pécs polgármesterének jelentése szerint, Pécs területén 1877-ben 11 tűzeset keletkezett. Leégett 4 lakóház, 2 pajta és 5 szőlőház. A tűzesetek oka a polgármester szerint gondatlanság vagy véletlen baleset volt, szándékos gyújtogatás a városban nem fordult elő. Á tanács 1877-ben három szabályrendeletet adott ki, és azok közül egy a kéménysepréssel foglalkozott. 73 A városháza tornyában szolgálatot teljesítő toronyőr 1878. január 26án éjszaka 12 órakor tüzet jelzett. A tűzesethez azonnal riasztották a tűzoltókat és a rendőrséget. A tűz Lovtits Antal napszámos Tettye utcában lévő házában keletkezett, ami teljesen leégett, de a tűz továbbterjedését a tűzoltók megakadályozták. A tűzeset vizsgálata során elfogták Balobány István csizmadiát, akit gyújtogatással gyanúsítottak. 74 Az ügy további fejleményeit sajnos nem sikerült kiderítenünk. A kéménytüzek oltása Pécsett ekkor még kizárólag a kéményseprők feladata volt, ennek ellenére egy 1878 januárjában keletkezett kéménytűzhöz nem vonultak ki. Ezért az újság is elmarasztalta őket. 75 Ugyanekkor éjszaka Kökényben leégett egy pajta. Ugyancsak januárban a Stirling bőrgyár emeleti helyiségében is tűz keletkezett, de mire a tüzet jelző harangok megkondultak, akkorra azt az ott dolgozók már eloltották. 76 A tűzoltóegylet 1878 februárjában közgyűlést tartott. 77 Haberényi Pál főparancsnok, az egylet vezetősége, a bizottsági tagok és póttagok az egylet fennmaradásáról döntöttek. Határozatuk szerint a város egész lakosságának az érdekeit figyelembe véve a tűzoltó-szakosztály továbbra is működni fog. Az 1878-as év során a városban több tűzeset is keletkezett, és a tűzoltók azok mindegyikéhez kivonultak. A Simon-féle kereskedésben történt tűzeset alkalmával a tűzoltók szakszerű és gyors munkát végeztek. A jó felderítés és bátor beavatkozás eredményeként az égő épületből az ott tárolt puskaport még időben ki tudták vinni. Ezzel a tűz továbbterjedését megakadályozták, és a tűzoltás is sikeresebb volt. 78