Tűzoltó Múzeum évkönyve 2. 1985 (Budapest, 1986)

IV. RÉSZ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS ISMERTETÉSE - Minárovics János: A bonyhádi tűzoltó múzeum

ben folyt. A kiállítás létrehozásában érdekeltek abban is megállapodtak' hogy a létesítmény a Tolna megyei múzeumi hálózat keretében fog működni s a fenntartásáról Bonyhád város Tanácsa gondoskodik. Az elképzelés testet öltött és 1985. május 25-én került sor az új létesítmény megnyitására. Az ünnepélyes átadáson az építők mellett a város társadalmi és állami szerveinek képviselői is résztvettek. Ezer Mihály, Bonyhád város tanácselnökének bevezető szavai után Varga Károly tűzoltó vezérőrnagy, a BM Tűzoltóság Országos parancsnoka adta át az új létesítményt Bonyhád városának, többek között ezekkel a szavakkal: „Legyenek büszkék Tolna megye állami és önkéntes tűzoltóira, akik ezúttal is bizonyították hivatás-szeretetüket. Hozzanak el ide fiatalt és időst egyaránt, hogy okuljanak a múltból és tegyenek meg mindent a tüzek megelőzése érdekében."

2 Az azóta eltelt időben szép számú látogató tekintette meg az új kiállítást, amit most írásban és képekben bemutatunk. Az épületbe belépve a szembenlévő fal első tablóján olvashatjuk a kiállítás címét: „TŰZRE, VÍZRE VIGYÁZZATOK!" A régi bakterének egyik sora és az 1817. május 28-i őcsényi tűzvésznek a kiállításon is szereplő története (ahol, mint látni fogjuk, árvíz is pusztított), magától kívánkozott főcímnek az elé a kiállítási anyag elé, ami főleg a céhek tűzoltói szolgálatát igyekszik bemutatni. Az önkéntes tűzoltóságok megalakulása előtt ugyanis a tűzoltási feladatokat a céhek - az iparosok érdekvédelmi szervezetei -- a XIV. század második felétől, sok helyütt még a XIX. század közepén is - a tűzoltási szabályzatokban előírtak szerint végezték. Azt, hogy milyen nehéz körülmények között, arra elsősorban az építkezési viszonyok, másodsorban a tűzoltásra használt eszközök ismerete nyújt támpontot. Az építkezési visonyokról tudjuk,| hogy még a vásártartó helyeken és a megerősített várak körül kialakult városainkban is, az egyszerűbb épületek fából készültek és még a kőből épített középületeket is náddal, szalmával, vagy zsindellyel fedték. Kálti Márk krónikája (1358), másik nevén a bécsi Képes Krónika azon iniciáléjának a képét is itt közöltük, amin a székesfehérvári templom égését ábrázolták. Említésre méltó az a tény, hogy azt a tűzvész ellen már 1318-ban ólommal fedték. Ennek ellenére 1327-ben feltehetőleg villámcsapás következtében kigyulladt és leégett. Egyébként a fának, mint építőanyagnak a használatát - bár a faépítkezés napjainkig divatos maradt - a tűzveszély miatt már korán igyekeztek elődeink háttérbe szorítani. A budai jogkönyv (kb. 1410) szerint: ,,A budai polgár háza kőből, vagy fából épült. Budán már az első szétosztáskor - a XIII. században szabályosan mérték ki a háztelkeket, a XIV. - XV. században pedig már emeletes, sőt kétemeletes kőházakat is emeltek (a házak száma 1437-ben 322 volt)'.