Tűzoltó Múzeum évkönyve 1. 1984 (Budapest, 1984)

Szilágyi János: Tűzvédelem Aquincumban és a római birodalom más városaiban

•széles. A szelepet bőrcsappantyú váltakozva nyithatta és zárhatta. A szelepek felett indultak ki a furatok a dugattyúhengerekből a vízgyűjtőbe. Ezt a furatot felső végén is szelepcsappantyú zárhatta. A vízgyűjtő űrtartalma kb. 34 liter. Az ebből felvezető nyomócsőből több m hoszszúságnyi darabok maradtak fenn. A nyomócső belsejében 3,5 cm széles furatot alkalmaztak.

80 Az egyik magyar szakíró ezt a két példát helyesen tartja egyszerű, kútban használt vízemelő szerkezetnek. Egy másik szakíró

81 azonban arra az igen fontos körülményre hívja fel figyelmünket, hogy pl. az itáliai bolsenai szivattyú-példány fémből készült. Ez a körülmény, valamint az is, hogy légkazánnal látták el, valóban arra mutathat rá, hogy a fémből készített szivattyúk tűzoltó fecskendőül szolgálhattak.

82 A londoni Brit Múzeum őriz néhány fontos töredéket római kori dugattyús szivattyúkból. Eszerint bár a szivattyú elmélete rendelkezésre állott már az ókorban, és a tűzoltáshoz a fecskendőt alkalmazhatták volna, sőt még ha elszigetelten, mint afféle kuriózumot, különlegességet néhol alkalmazták is a gyakorlatban, még ebben az esetben sem mondható a római korra jellemző eszköznek a fecskendő. Eszerint mindenképpen a tűzvédelem fejlődésének első korszakába tartozik az ókori tűzvédelem, és ezt a korszakot a fecskendő hiánya jellemzi. Némely városban azonban a tűzvédelem és tűzoltási felkészültség terén alig tettek valamit. így i. sz. 100 körül a kisázsiai Nicodemiában ezért pusztíthatott a tűzvész a legsúlyosabb mértékben, mert ,,. . . az egész városban nem található tűzoltó eszköz, oltóvödör, egyáltalán egy szerszám sem, amellyel a tűznek megállást parancsolhattak volna. Mindezt most szerzik be, amint kiadtam a rendelkezést. . .", írja Plinius helytartó a már említett levelében.

83 Magában a féltett és becézett fővárosban, Rómában természetesen rendelkezésre állottak az anyagi eszközök. A katonai fegyelemmel kiképzett vigil zászlóaljak, a víztároló medencék és vízvezetékek sűrű hálózata, a szerszámok bősége, az egyre általánosabban megvalósított kőfalas és téglatetős építkezés azt eredményezte, hogy amíg pl. időszámításunk kezdete körül a világbirodalom fővárosában is átlag 9— 16-18-22 évente dúlt nagy tűzvész, addig a II—III. évszázadok folyamáról már csak 50-90 éves időközökből jegyeztek fel az irodalomban említésre méltó tűzvészeket.

84