Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XIII) 2005 (Budapest, 2005)
Gombocz Eszter: „Leó bácsi külön világ volt” – interjú
agyonverni, de nehéz munkára, például építőmunkára sem vinni, csak kertészkedésre, más könnyű munkára, takarításra fogni. Egy ilyen SS bosszúból levitt minket néhány napra a kőbányába. Száznyolcvanhét lépcső vezetett le, vállon kellett fölhozni a súlyos köveket. Aki nem ismeri a mauthauseni lépcsőket, annak fogalma sincs, mi volt Mauthausen. Mauthausent a magyar munkaszolgálatosok tették hazánkban ismertté. 1945 márciusában sok ezer embert hoztak oda, akiket a szovjet hadsereg elől nyugat felé hajtottak. Ezerszámra haltak meg egy sátortáborban, tőlünk elkülönítve. Nem krematóriumban, hanem fahasábok közé rakták, és máglyákként égették el őket. Ez hihetetlen, csak az tudja érzékelni, aki annyi időt töltött ott, mint én. Tizenhárom hónapot töltöttem el. Mi hatan, akiket letartóztattak, visszakerültünk. G. E.: Minek köszönhették életüket? A puszta szerencsének? F. P.: Egyrészt kitartottunk. Amikor idehoztak minket, láttuk a csíkos ruhás foglyokat, akik utat építettek. Fegyenceknek tűntek, olyan volt ez, mint valamiféle más világ. Akkor elhatároztuk, hogy mindenáron haza fogunk jönni. Aki szerencsés volt, annak nagyjából sikerült. Aki pedig feladta - mert sokan feladták -, az meghalt. Visszatérve Buday-Goldberger Leóra: Leó bácsi külön világ volt. Ot tisztelték. Egyrészt a politikai foglyok közül az idősebbek. 0 ott is a Buday-Goldberger Leó, a gyártulajdonos maradt. Szerény ember volt. A zsidó bajtársak közül akadt, aki segített neki abban a reményben, hogy a felszabadulás után is kamatoztathatja segítségét. Leó bácsi ugyanis bonokat adott mindazoknak, akik őt segítették. A régi német foglyoknak is adott ilyeneket. Azoknak, akik a barakkon belül pozícióval rendelkeztek. G. E.: Mit jelentettek ezek a bonok? F. P.: Leó bácsi az átnyújtott bonnal arra kötelezte magát, hogy a konzervet vagy kenyeret, amit kapott, a felszabadulás után anyagilag honorálja. Ez nagy dolog volt, hiszen a régi német foglyok túlélésre törekedtek. Ki fogaranyakat, ki egyebeket gyűjtött. Mindez 44 végén, 45 elején történt. Láttuk már a közeli harcokból, hogy 45 márciusában az egyik oldalról, Linz felől az amerikaiak, Bécs felől pedig a szovjet hadsereg közeledik. Tehát meg vannak számolva a napok. A bonokkal kapcsolatban velem is történt egy eset. A szabóságban dolgoztam, ahol rossz takarókból papucsokat készítettünk. Igen nagy haszna volt ezeknek, mivel ha éjjel kimentünk a WC-re, nem lehetett kopogni a facipőkben. A szigorú rend miatt hangtalanul kellett közlekedni. Mikor megcsináltam egy ilyen papucsot Leó bácsinak, így szólt: - No, fiam, te fogsz kapni tőlem egy fióküzletet. - Erre azt mondtam: - De Leó bácsi! Nem adhat nekem fióküzletet, hiszen a szovjet csapatok már Pesten vannak! Egész más rendszer lesz! Nem lesz maga már gyáros! - Erre így válaszolt: - Edes fiam! A kommunistáknak is szükségük van szakemberekre. Ezt soha nem felejtettem el. Politikai értelemben ez üzenet volt számunkra. Bármilyen rendszer legyen is, szakemberekre szükség lesz. Nagyon értékeltük ezt egymás között. G. E.: Hitet adott maguknak. F. P.: Nem. Ez nagyon érdekes. A náci rendszer jellemzője volt, hogy amikor Hitlerek hatalomra kerültek, Németországban és Ausztriában egyaránt, akkor először is kiengedték a börtönökből a köztörvényes bűnözőket. Voltak köztük olyanok, akik a családjukat kiirtották, és életfogytiglanra ítélték őket. A táboron belül a mi blokkparancsnokaink ezek a köztörvényes bűnözők voltak. Kevés német politikai fogoly volt. Az ő megkülönböztető jelzésük a F. P.: Igen.