Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XIII) 2005 (Budapest, 2005)
Tóth György: Varrógépgyártás Magyarországon
gépet világszerte), és a Csepel 652 reteszelő gépcsalád, illetve ennek továbbfejlesztett, nagy fordulatszámú változata, a CS 1652. A vállalat rejtettöltésű varrógépein ugyan már jelentkeztek a szocialista ipar gépgyártási problémái (rossz anyagminőség, fegyelmezetlen technológia és szerelés stb.), de a CS 790 és CS 761 rejtettöltésű gépcsaládot, illetve ehhez hasonlót csak néhány cég gyártott a világban (Strobel, Union Special stb.). Sok egyéb ipari varrógép és varrógépes ötlet született a gyárban. Magyar találmány volt a nyakas gombfelvarrás megvalósítása egyetlen varrógépen, melyet a német és japán gyártók is lemásoltak (CS 600-36). Az 1600-as gombfelvarró gépcsalád viszont a Juki rendszerének megvalósítása volt, a vonatkozó szabadalmak lejárta után. Ebből a sikeres típusból azonban csak néhány tucat készült. Ezekhez viszont gombadagoló automatát és sorozatgombozó berendezést is terveztek. Igaz, a tervezése 15 évet igényelt (1971-ben kezdődött), de végül is sok-sok bonyadalom után megszületett a prototípus. A háború utáni nagy varrógép-korszakban (1950-1970) a Csepeli Varrógépgyárba koncentrálódott a varrógépes szakma java, és amennyire lehetett, a gyár jelentős alkotóműhely volt. A gyártás és az értékesítés azonban magán viselte a kor politikai szemléletén keresztül a szocialista gazdálkodás minden negatívumát, így az eredményesség minimális volt. Jó példa a korabeli ún. tőkés kooperáció. A hetvenes évek végén az Adler és Strobel neves német varrógépgyárakkal sikerült megállapodni egyes ipari varrógéptípusok magyar gyártásában, de az ügyletből a sajnálatos adminisztratív hozzáállásunk miatt gyakorlatilag csak elfekvő tételek lettek. A csepeli gyártás kiegészítésére egy másik üzemben, a Könnyűipari Gépgyártó Vállaltnál (KAEV, KGV neveken volt ismert) folyt fejlesztés és gyártás. Mivel a KAEV elsősorban bőripari gépekre specializálódott, itt készültek a nehézgépek: kéttűs és egytűs tűtolásos varrógépek és egy időben mintegy kakukktojásként, az egyenes gomblyukvarró automata, és a Singer másolatú két- és háromfonalas overlock varrógépek. A szocialista viszonyok között a két vállalat csaknem egynek számított, rendszeres volt a profdcsere és a szakszemélyzet cseréje. A Könnyűipar Gépgyártó Vállalat 1951-ben jött létre (először mint Textilgépalkatrész Gyártási Egyesülés) több államosított gépgyárból, így például az 1886-ban alapított Egri Lakatosárugyár (Braun Rózsa és Társa), a Huber István Gépgyár, a Rekord Gépgyár és még több eddig ismeretlen cégből. Az új vállalat profilja az alkatrészgyártás volt, de hamarosan gépgyártásba is belekezdtek. A korabeli iparirányítás koncepciója az volt, hogy az egyszerű, de nehezen beszerezhető gépeket a magyar iparnak célszerű gyártania. A könnyűipar szerteágazó struktúrája miatt (bőr, textil, cipő, ruha, papír stb.) a sokszínű gyátmánypaletta kialakítása érdekében további gyárakat kellett a céghez csatolni (Egri Lakatosárugyár NV., Soproni Gépgyár, Tűzoltó- és Létragyár, Búvárszivattyúgyár, Nyomdagépjavító Vállalat, Újpesti Pamutipari Öntöde stb.). Ezek között voltak olyanok, melyek a technológiai vertikum (vasöntöde, precíziós öntöde, asztalosüzem stb.) kialakításához kellettek, de akadtak nem könnyűipari indíttatásúak is. A korabeli gazdaságpolitika szempontjai meghatározóak voltak. Gyöngyösön leállított bányaüzem épületeit vették át, míg Mezőtúron zöldmezős beruházással oldották meg a fakellékeket előállító budapesti gyár kitelepítését. Ezekkel a gyárösszevonásokkal hozták létre azt a nagyvállalatot, mely tíz gyáregységben gyártotta a KAEV márkanévvel fémjelzett könnyűipari gépeket. A varrógépek Budapesten az 1. gyáregységben készültek. A gyártás fizikailag itt is elkülönült, négy különálló üzemet jelentett, melyek az államosítással kerültek egy zászló alá. Az alapításkor szakembereket is össze kellett szedni. Ezek a hozzáértők a Pfaff-képviselettől, a Herbster-féle kereskedéstől és a Halom utcában már újra működő ruhagyárból verbuválódtak.