Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XIII) 2005 (Budapest, 2005)

Domonkos Ottó: Egy Baranya megyei kékfestő műhely

lására további szép példa az a horvát megrendelés, amelynél négy szél összevarrásából egy 250x200 cm nagyságú asztalterítőt alakítottak ki. Fehér pappal, rózsás szegéllyel és rácsos közepeléssel díszítették, majd indigóban kifestették. A varrásokon a mintázás egyenetlen. Viszzamaradt darabként őrizték a műhelyben azt, amit a pécsi múzeum számára megvásároltunk. Az olajtarkázás 1944-ig volt gyakorlatban, 1945 után a rossz minőségű firnájsz miatt kellett abbahagyni, ugyanis a nyomott szín körül szétszivárgott az olaj, ami csúnya volt. Idős mesterektől tudjuk, hogy az első osztályú olajnyomású anyagokhoz a festéket kopállakkal keverték ki, így hirtelen száradt, és nem folyt szét az olaj. Például Békéscsabáról, Esztergomból és Pápáról is ismerünk ilyen mintázatú kelméket,

9 habosra mángorolt kivitelben sötétkék indigó alapon. A sellyei műhely tipikus példája a kékfestés hanyatló korszakának, amikor a kelmefestésre, a „rongyászatra" való fokozatos áttérés következik egy sor műhelyben, országosan is. Szerencsére a mesterek és leszármazottaik szakmai szeretete és a múlt tisztelete őrizte meg az 1950es, 1960-as évekig a kékfestés szerszámait, termékeinek néhány szép példáját, esetünkben a mintakendőket, festett asztalterítőket, a mintakészletet. JEGYZETEK 1. Domonkos Ottó: A magyarországi kékfestés. Budapest, 1981. Domonkos Ottó: A pápai Kluge-féle kékfestő üzem 200 éves jubileumára. In: Textilipari Múzeum Evkönyve 5. 1983. 2. A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara 1876-ik évi statisztikai jelentése. Sopron, 1878. 3. Kasznár István notesza, 1. 1891-1945. Magántulajdon. 4. Domonkos Ottó: Kendőfényező (Glätt-tisch) a kékfestőiparban. Technikatörténeti Szemle, 1964 (III. évf.), 263-267. p. 5. Kasznár István notesza, 2. 1891-1953. Magántulajdon. 6. Kasznár István notesza, 1. 7. Kasznár István notesza, 2. 8. Taschen-Notizbuch für Fäber Wien, 1872. Magántulajdon. 9. Domonkos Ottó: Magyarországi kékfestő műhelyek vásári körzetei. Anabona, 19-20. Győr, 1979. 183-256. p. Összefoglaló A Dunántúl déli felében 1876-ban 60 kékfestő műhely működött, ebből 17 Baranya megyében. A kis műhelyek 15-25 km távolságra egymástól létesültek, kiszolgálva a vidék magyar, német, horvát nemzetiségű falvainak népviseleti igényeit. Éppen ez tette lehetővé, hogy a szűk vonzáskörzettel bíró műhelyek még a 19-20. század fordulóján is megélhetést biztosítottak a mester és családja számára. Az utolsó kis műhely alapítására 1899-ben került sor Sellyén. Tízévi inas-, illetve legénysor után létesült Kasznár István műhelye. Feljegyzéseiből ismerjük egy ilyen új műhely felszereltségét. Egy megszűnt pécsi műhelyből vásárolta meg azt a 80 mintafát, amelyekkel mintakendőket készített. Az indigótörő réztál, a vasmozsár, a kelmefestéshez szükséges vörösréz üst, a mintázóasztal, a mángorló-, illetve fényezőasztal tette ki a legszükségesebb szerszámkészletet. Jegyzetfüzeteiből ismerjük az indigófestés receptjeit, a kb. 300 bárca-jegy jelzéseit, a váltóba