Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XII) 2004 (Budapest, 2004)

Tészabó Júlia: A Textilmúzeum vállfagyujteménye

Lakner háztartási faárugyár árjegyzékében az 1920-as években blúztartó, ruhatartó néven szerepelnek s igen sokféle változatukkal találkozhatunk. Az ebben az árjegyzékben már majd két oldalt elfoglaló változatos eszközök különbségei a ruhatípus mellett a váll szélességétől a kombinációk gazdagságán át a kivitelben megmutatkozó eltérésekig terjedtek. Sajátos a szoknyák vállfára akasztását szolgáló kampók megjelenése is az 1920-as évek körül, ami magán a ruhadarabon is változtatást eredményezett, a derékrész két oldalára szoknyaakasztó hurkok kerültek. A szoknyavállfák vagy kombinálódtak a vállas részekkel, vagy teljes egészében erre az egy funkcióra készültek, végükön keresztrúddal kiegészülve egyszerre hat darab felakasztására is alkalmasak lehettek. A forma a műanyag vállfák idején is megmaradt. Annak ellenére, hogy nem igazán kímélte a szoknyaderekat, csiptetős, szorító változatuk csak az utóbbi tíz évben kezdett elterjedni, Magyarországon elsősorban a konfekciótermékek tárolására, a háztartásokba még ma is csak innen kerülnek be. A felakasztást szolgáló kampó is változatos megoldásokat mutat. Francia eredetű a „bordeaux-i módra" készült, meghosszabbított, kettősen görbülő változat, amely a nagy gallérok szép fekvését biztosította. A hosszabb nyelű horog, kampó, a kabátok vagy a magasított gallérú blúzok és zakók nyakrészének simaságát volt hivatott megőrizni. Előrenyúló, legömbölyített vége segítette a rúdra akasztást, a forgó változatok is ezt célozták. Az útivállfák legtöbbször lehajtható kampója a bőröndben való elhelyezést könnyítette. A cél, a ruhanemű formájának, egy ruhaujj hajlásának, egy gallér esésének, egy nadrág élének minél kifogástalanabb megőrzése, gyakran nagyon aprólékosan tervezett, rendkívüli találékonyságról tanúskodó formákat és technikai megoldásokat eredményezett. Rozensztroch kutatásai bizonyítják, hogy számtalan ötletes találmány, feszítőszalagok, drótszálak s más kiegészítők felhasználására tett javaslat született, melyeknek jó része azonban nem vált általánossá. A típusok száma is nő. A század első éveitől fokozódik az utazási kedv, megjelennek a hálókocsik, óceánjáró utasszállító hajók, ezért összehajtható útivállfákat terveznek. Mások a nagy hajókofferekbe illenek. Az útivállfákhoz mindig többféle anyagot használtak fel, némelyiket ruhatisztító kefével is kombinálták. Az 1920-as évektől készültek a gyerekek számára kisméretű, sokszor színes, meseillusztrációkkal díszített változatok. A függesztve tárolás helyének megnövekedése más, korábban vállfát nem igénylő ruhadarabok számára is vállfa jellegű tartókat kívánt meg, így születtek a sajátos nyakkendő, sál vagy övtartó függesztékek, melyek már csak imitálták a vállfa-formát, de megőrizték a kampót. A mai vállfák új típusai a konfekciós cégek bemutatótermeiben jelennek meg, de a designerek érdeklődését is felkeltették. Ezek azután a mindennapi használatba is bekerülnek. A magyarországi vállfakínálat Mint említettem, a Gichner János-féle faárucég 1914-es árjegyzékét használta még 1926-ban is, mint a pengőre való átállás miatt belefűzött kiegészítő árlistája bizonyítja. Pedig eddigre itthon is kialakul rendkívül gazdag funkcionális és formai változatokat mutató kínálatuk, bizonyítva, hogy teljes polgárjogot nyertek a használati tárgyak között. Ez a sokféleség a mai kínálatot nézve elképesztően gazdag volt. Mindez a fennmaradt (múzeumi és magánygyűjteményekben megőrződött) anyag alapján is jól felmérhető, de az a néhány korabeli árjegyzék, árukatalógus, amely a gyártók, és kereskedők kínálatát tartalmazza, számos már eltűnt típusról is számot ad. Az 1920-as évek utolsó harmadából való, a Klein és Lakner-féle háztartási faárugyár nagykereskedelmi árjegyzékékében 17-féle változata szerepel. Ezen belül egy egyszerű blúztartó 7-féle változatban, s ennek megfelelően hétféle áron volt kapható. Nincs köztük a régeb-