Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XII) 2004 (Budapest, 2004)

Tészabó Júlia: A Textilmúzeum vállfagyujteménye

az új bútortípusnak az elterjedése meglehetősen lassú volt. A Thonet bútorgyár 1905-ös katalógusa még főként kettős funkciójú - akasztós és polcos megoldások nagy számát kínálja, s alternatívaként jelenik meg a csak akasztós változat. Bob Browning amerikai gyűjtő adatai szerint először 1897-ben, az amerikai Sears, Roebuck & Co. katalógus-áruház kínálatában hirdetnek vállfát. Talán lassú elterjedésére utal, hogy játékváltozatát ugyanitt csak 1924-ben láthatjuk, babaszekrény, illetve hajókoffer tartozékaként, addig ládikát kínáltak a babaruhák tárolására. Magyarországon először Gichner János 1914-es bútor-árjegyzékében találkoztam hoszszanti rudas, vállfák tárolására alkalmas bükkfa szekrénnyel, s a kínálatban van kétféle ruhatartó, valamint „nadrágegyesítő" is. Használati eszközeink között a vállfát sajátos hely illeti meg azért is, mert rendkívül gazdag formai változatait elsősorban a funkció és nem az esztétikai igény, díszítőkedv hozta létre. Funkciójából adódóan ugyanis ez a tárgy rejtett, zárt szekrényben, ruhaneművel eltakarva tölti be hivatását, nem kerül más, csak használója szeme elé. A története során kialakult rendkívüli változatosságát elsősorban az indokolja, hogy mindig messzemenően alkalmazkodott a rá akasztandó ruhanemű jellegéhez a vállrész megformálásával, nadrág vagy szoknya akasztására szolgáló szerkezetével, s anyagához is, elsősorban a faanyagot burkoló, a textíliát kímélő, különböző bevonatok révén. A készítéséhez használt faanyag mindig keményfa, melyet alkalmanként fémmel, esetleg textíliával kombináltak. Készítőit a faáru-tömegcikkek gyártói között kell keresnünk. Mivel a termék nem igényel különleges technikai felszereltséget s akár hulladék fából is előállítható, a gyáripari címtárakban szereplő cégek közül kevés tünteti fel termékei között. Ezenkívül számos kis műhelyben is előállíthattak ilyeneket, a gyűjtemény néhány durván szabott, esetenként puhább faanyagból készült, csiszolatlan darabja is erre enged következtetni. De még a gyári termékek esetében is léteztek minőségi különbségek, az anyag megmunkálása, a forma elnagyoltsága vagy kifinomultsága, az emberi vállat minél jobban követő alakja, a felület kezelése terén, s ezek jelentős árbeli eltéréseket eredményezhettek. Sajátos módon tehát e rejtett tárgy is jelzi használójának társadalmi státusát. A megmunkálás színvonala, a bevonatok, a többfunkciós típusok - mint erről a fennmaradt árjegyzékek is tanúskodnak - az árkülönbségek tükrében más-más felhasználói csoportot céloztak meg. A legszebben kivitelezett példányok mind a nemzetközi, mind a hazai anyagban egy sajátos vállfa típus képviselői: a nyeles vállfák. Ez a típus a 19. és a 20. század fordulóján meglehetősen elterjedt volt, s a magasabban elhelyezett ruhák leemelésére szolgált. Míg a vállrész kialakítása ezeknél is a hagyományos, fűrészelt technikával készült, a nyelek megmunkálásához esztergát használtak. A gyűjteményben hajlított fából készült, esztergált nyelű változataival is találkozhatunk. A formai gazdagság hátterében elsősorban az a funkcionális szempont húzódik meg, hogy minden ruhatípus sajátos tartóeszközt kíván meg. Ezeknek rendkívüli változatossága a 19. század végén, a 20. század elején a megnevezésére használt kifejezésekben is megragadható. Mivel a francia nyelvben csak 1900-ban jelenik meg a mindennapi szóhasználatban a „cintre" szó - az építészetből vették át, ahol ívet, ívelést jelentett -, könnyű tartó egy ruhadarab tárolására" jelentéssel (a francia Akadémia egyébként csak 1932-ben fogadta el!), a korábbi árjegyzékekben a háztartás címszó alatt bemutatott termékek megnevezéseként a porte-habits, portepantalon, porte corsage szerepel, aszerint, mit akasztottak rá. A magyar nyelvű elnevezések is ezt tükrözik. A magyar vállfa szó ugyanis még később, csak az 1940-es években jelenik meg az árjegyzékekben, s szótári előfordulását csak a háború utáni időkből sikerült megtalálnom. Addig az árjegyzékek, a franciákhoz hasonlóan funkció szerint nevezték meg termékeiket. A Klein és