Méri Edina szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XI) 2003 (Budapest, 2003)

Bolyós András: Adatok a magyarországi kékfestés kialakulásához

világoskék alap alkalmazását, de a többi alapszín csak a megfelelő pácnak az anyag nagy felületre kiterjedő nyomásával valósítható meg. Ennek megfelelő nyomófákat (ritkábban összetartozó készletet) egyes régi műhelyekben vagy múzeumokban még lehet találni. Azonban ezzel az eljárással nagyon nehéz apró mintaelemeket kihagyni, ezért más eljárásokat kellett keresni. Ilyen a pácolt anyagra felvitt marató nyomás, mely többnyire citromlé segítségével kis területekről is képes eltávolítani a színezék rögzítődését biztosító fémsót. Később kialakul olyan marató nyomás is, mely során az egyenletesre színezett anyagon roncsolják el nyomással a színt, s esetleg ezzel egyidejűleg rögzítenek más színt (Kurrer, Wilhelm Heinrich von 1848 - Persoz, Jean 1846). Sorrend-váltás a nyomásban A 18. század végén, a 19. század elején jelenik meg a kék alapon sokszínű mintázás egy új technológiája, mely a fémsós gátlónyomás és a pácnyomás kombinációja (Persoz, Jean 1846.). Ezen eljárás során először fehér rezervet nyomnak minden, nem sötétkék mintaelem helyére, indigóban megfestik a sötétkék alapot, és a szokásos mosási eljárással eltávolítják a védőanyagot. A második lépésben újra az indigófestés gátló nyomópépjét nyomják azon helyekre, melyek nem világoskék, illetve zöld színűek lesznek. A második indigós festésnél világoskékre festenek, s mosás után világoskéken jelennek meg azon részek, melyek az első mintázásnál fedettek voltak, de a másodiknál szabadon maradtak. A harmadik lépésben alumíniumpácot nyomnak 2-3 eltérő töménységben a piros árnyalatok festéséhez, majd megfelelő száradási, érlelési idő után tehénganajos mosást és öblítést követően festőbuzér-kivonatos kezeléssel kialakítják a píros színeket, majd az ilyenkor szokásos tisztító müveleteket végzik el. Természetesen e lépés során lehetőség van a világoskék és a piros keverékeként lilás, bordó színek előállítására is. A mintázás befejező fázisában ismét alumíniumpácot nyomnak, melyre festő-rezeda, vagy festőtölgy-kivonattal sárga színt rögzítenek. Természetesen a sárga és a világoskék keveréke adja a zöld színt, míg a pirossal együtt narancs árnyalatokat lehet nyerni. Ilyen technikával készült anyagot mutat a III. kép. Ez a technológia nagyon hasonlít az indiai eljárásra, de annak azon hibáját küszöböli ki, hogy a viasz eltávolítása során, amennyiben az lúgos főzést is tartalmaz, oldhatatlan mészszappan rakódik a szövetre, mely a további színek nyomásánál foltosodást eredményez. Ezt az eljárást elsősorban a nagyobb manufaktúrákban alkalmazták, de gyanítható, hogy egyes magyarországi műhelyekben is gyakorolták. Például a Kalocsai Múzeumban van egy széles fából faragott rózsás bordűr, mely olyan tömény a kékfestésben szokásos 2-3 szín skálájában bármelyik szín nyomására, hogy valószínűsíthető a fent ismertetett eljárás során egyik (bizonyára a világoskék festése előtti rezerv nyomására szolgáló) mintaként való alkalmazása.