Méri Edina szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XI) 2003 (Budapest, 2003)

Tóth György: Vasalók

Betétes vasalók A betétes vasalók üreges vasalótesttel rendelkeznek. Ebbe az üregbe helyezték a betétet, mely olyan vasból készült mag volt, mely a vasalótest formáját követte. A betétnek lehetőleg minél jobban ki kellett töltenie a rendelkezésre álló teret. A betétet előzetesen tűzben felhevítették, majd az üregbe téve a hőjét átadta a vasalótestnek. Folyamatos vasalás értelemszerűen csak úgy volt lehetséges, ha egyszerre több betétet hevítettek és igény szerint cserélgették. A forró betét mozgatása nem csekély erőt és még több ügyességet és körültekintést igényelt, hogy a vasaló személy meg ne égesse magát. A vasaló nyele általában fából készült, illetve vasból vagy rézből, melyet fával vagy bőrrel, néha textíliával burkoltak a hőszigetelés miatt. A díszítmények között a nyél és a nyéltartó kialakításának jelentős szerepe volt. Ezek a részletek a gyűjtőknek nagyon fontosak a tárgy azonosítása érdekében, mert egyes országok, tájegységek sajátos jegyeket hagytak hátra. A vasalótest maga többnyire rézből, ritkábban vasból készült. Ez utóbbi kevéssé volt alkalmas a feladatra, mert könnyen szennyezte rozsdafoltokkal a vasalandó anyagot. Mégis, a már sorozatban gyártott vasalóknak többnyire ez volt az alapanyaguk. Az egyedi és manufakturális gyártásban a sárgaréz dominált, mert egyszerűbb volt a technológia az öntött, és a lemezből készült darabok esetében egyaránt. A vasalótestet legegyszerűbben öntéssel állították elő, és a felületét díszítették. Az öntött vagy utólag belevésett mintákon kívül néha évszámmal és névvel is ellátták. A felirat többnyire nem a gyártási időt volt hivatott dokumentálni, hanem a tulajdonos neve mellett az alkalom, általában a házasság dátumát adta meg. Természetesen néha a gyártó adatai kerültek rá. A gyártási adatokat azonban szívesebben helyezték el a vasalótest belsejében, öntött felirat formájában. Ez azonban már a sorozatban gyártott vasalók jellemzője. A vasalótest formájának megfelelően többféle elnevezés ismert. A lapos tetejű testtel rendelkezőket nevezzük bárka formájú vasalóknak (röviden bárkavasalók), a domború tetejű, nyelvszerű magot tartalmazókat pedig ökörnyelv formájú (röviden ökörnyelv) vasalóknak. A bárka formájú betétes vasalót a 17. század elejétől készítették, az ebből leszármazó ökörnyelvvasaló azonban csak a 18. század végén jelenik meg. Keskeny vasalókat ugyanis bárka formában nem tudtak készíteni, mert a túl kicsi tömegű betét hőkapacitása csak rövid idejű vasalást tett volna lehetővé. A keskeny és hosszú vasalóknál ezért felfelé megnövelték a betét méretét. Az ökörnyelv formájú vasalók jellegzetessége, hogy a betöltőnyílás fedele általában oldalra nyílik. Az ökörnyelvvasaló mint kifejezés a gyártóktól származik. Nagyon találó kifejezés, de tudnunk kell, hogy a 19. században Magyarországon ezt a vasalótípust „gömbölű vas"-nak is nevezték, a test és a hozzá illeszkedő mag formája miatt. A 19. század végén azonban a gyártók inkább a német Ohsenzunge=ökörnyelv fordítását választották. A típus alapelnevezése sokféle