Méri Edina szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XI) 2003 (Budapest, 2003)

Bolyós András: Adatok a magyarországi kékfestés kialakulásához

olcsóbb, de rosszabb minőségű metil-ibolyás keményítéssel pótolták. Ezek mindig fényesre voltak mángolva, s mivel a mángorlás fénye az első mosásnál eltűnik, ezeket a kötényeket általában csak a templomba járás idejére vették fel, és évtizedekig nem mosták ki, ennélfogva a metil-ibolya rossz mosásállósága nem okozott problémát. Egy másik színmódosítás a kék átfestése sárgával, ami zöldet eredményez. A sárgát igényesebben festőtölgy-kivonattal festették, de általános volt az anyag átitatása ólomacetáttal, majd kezelése krómkálioldatban, melynek során sárga ólom-kromát rakódott a textilre. A nem, vagy csaknem fehér mintás kékfestők A kék alapon fehér minta átalakítását is gyakorolták, s a technikát konverziós eljárásnak nevezzük. A legkézenfekvőbb, hogy a fehérmintás anyagot még egyszer kékre festik indigóval, s az eredmény világosabb kék minta sötétkék alapon. Ennek az olyan változata, amelyen a minta alig volt világosabb, mint az alapszín, egyes vidékeken gyászruhaként volt divatos. Helyenként annyira kicsinek kellett lennie a különbségnek az alap és a minta színe között, hogy az új árun a mintát gyakorlatilag nem lehetett látni, csak többszöri mosás után vált fokozatosan láthatóvá. A fehérmintás anyag átfestése pirossal (festőbuzér, alumíniumpáccal) piros mintát eredményez majdnem fekete alapon. A sárgával történő átfestés sárga mintát eredményez sötétebb, vagy világosabb zöld alapon; ezt a kékfestők kevésbé gyakorolták. A 19. század első harmadában alakulnak ki azok az egyszerűbbnek mondható eljárások, melyek 2-4 színű mintázást tettek lehetővé. A kék-fehér minta sötétkék alapon eleinte úgy készült, hogy a fehér anyagot megnyomták a megfelelő védőmasszával, megfestették világoskékre és a védőanyag lemosása nélkül megszárították, majd újra megnyomták védőmasszával, s tovább festették a megkívánt sötétkék alapszín eléréséig, majd a szokásos savazás, mosás után megszárították. Tekintettel arra, hogy a második mintázás egy nedves kezelést követ, a minta illeszkedése nem biztosítható kellő precizitással, többnyire nagy foltokat nyomtak úgy, hogy azok részben fedték a fehér mintaelemeket is. így a készterméken a fehér mintaelemek részben sötétkék, részben világoskék mezőben helyezkedtek el. 1820 körül Walter Krum készített először fehér-sárga mintás kékfestőt úgy, hogy kétféle védőanyagot nyomott a fehér vászonra, az egyik csak réz-sókat, a másik ólom-sókat is tartalmazott. Az indigós festés és savazás után meszes kálium-bikromát-oldatban kezelve sárga ólom-kromát képződik, melynek árnyalata a kezelés körülményeitől (koncentráció, lúgosság, hőmérséklet) a citromsárgától a narancsig változhat (V. kép). Ha az ólommentes és ólomtartalmú anyaggal mintázott anyagot világoskékre festjük, mosás nélkül megszárítva újra nyomunk rá a kétféle péppel, s tovább festjük sötétkékre, majd savazás és mosás után kromátos