Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (X) 2000 (Budapest, 2000)

Geszler Ödön: A Geszler család a divatszakmában 19-20. század

magatartása ellenére „Családi krónikájában" ilyen jóindulatú, együtt érző mondatokat jegyzett fel. „Társam súlyosan megbetegedett, de hála Istennek, szerencsésen felépült." Vagy: „Pertik Béla társam újra megbetegedett lázas tipphoidban, amely betegség őt igen megviselte. Adja az Ég, hogy szerencsésen felépüljön." Pertik tűrhetetlen és folyamatos ellenségeskedése miatt Geszler József már a cégből való kilépés gondolatával foglalkozott. Ödön fia élemedett korában, 76 évesen írt önéletrajzában így emlékezett vissza az áldatlan állapotokra. „Pertik Béla apámnál 11 évvel fiatalabb, erőszakos, családunkkal szemben rosszindulatú ember, szinte terrorizálta apámat, aki viszont túlságosan engedékeny, lágy szívű ember volt. Míg apám reggeltől estig a divatházban dolgozott, ő szinte csak vendégszerepelt az üzletben. Mikor én a céghez kerültem, gyűlölködését rám is kiterjesztette. Szégyenkezve említem meg, hogy egy ízben Pertik apámra emelte kezét, s csak Józsi bátyám fékezte meg a dühöngőt. Még most, öregségemben is álmaimban gyakran feltűnnek ezek a kínos jelenetek" - írja a már fél évszázada foglalkozást váltott zeneszerző, zeneiskolai volt igazgató. 1898-tól egyre katasztrofálisabb deficittel zárta a cég az üzleti életet. Folyton pénzzavarban voltak, fokozatosan eladósodtak. A bevételek távolról sem fedezték a fenntartás költségeit. A század végén, éppen akkor, amikor a leányok bálozni kezdtek, megjelentek a végrehajtók az üzletben és a lakásban. Fin de siècle, fin de vie commercial Az üzleti egyensúly helyreállításának az ország általános gazdasági helyzete sem kedvezett. Az amerikai és a kanadai búza kiszorította az ausztriai piacokról a magyar gabonaexportot, adósságokba kényszerítve az uradalmakat, az elárverezésig kergetve a kölcsönök kamatait és a törlesztő részleteket kifizetni képtelen földbirtokosokat. A kilencvenes évek végéig pusztító filoxéra pedig tönkretette a szőlőtulajdonosokat és a borkereskedőket. A vidéki gazdagok szokásos fővárosi kirándulásai elmaradtak, a megyei dzsentriknek és a módos terménykereskedőknek pesti bevásárlásokra, szórakozásra nem tellett. A divatházat egyre kevesebben keresték fel megrendeléseikkel. A másik deficitbe hajtó körülmény a konkurencia megerősödése a divatszakmában. A kilencvenes évek közepén a fővárosban már 135 női divatkereskedő kínálta portékáit. Többen udvari szállítói rangra emelkedtek. Megszűnt a Monaszterly-cég egyeduralma a konfekcionált látogató- és estélyi ruhákban. Pertik Béla fenyegetőzéssel és álnok ígérgetéssel rávette a hajlítható Geszler Józsefet, hogy értékesítve ingatlanait, a pénzt fektesse be az üzletbe. Egyenlítse ki a kínzó adósságokat, fizesse ki a lerázhatatlanul jelentkező hitelezőket. így úszott el a révfülöpi ház és szőlő, meg a mártonhegyi ház és kert. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni Geszler József „Családi krónikájának" befejező mondatait. „Mindent elvettek tőlem, akinek semmije sem maradt, még előbbeni jólétem foszlányait is. A mindenható Atyának az égben köszönöm, hogy egészségem megtartotta, hogy lehetségessé tegye napjaimat nyugalmasan bezárni." Geszler József nem állta tovább a küzdelmet. 1900-ban, 62 éves korában visszavonult az aktív üzleti élettől, József fiára hagyva a cégtársi gondokat. Befejeződött az évszázad és vele a cégtulajdonosi közreműködése a kereskedelmi-gazdasági életben. Félrevonulása után még 17 évig élt, a szellemi tevékenységéről nem mondott le. Közgazdasági kutatásokba kezdett és amíg egészsége engedte, eljárt régi barátai közé a Saskörbe.