Oszetzky Gábor: Textilipari Múzeum Évkönyve 7. 1990 (Budapest, 1990)

Könyvszemle

Ha az első munka a technika, a második az áruismeret, a harmadik az ipartörténet hangsúlyozása által jellemezhető, akkor a negyedik, Brigitte Tietzel könyvét művészettörténeti alkotásnak tekinthetjük. Szerzője a Krefeld-i Deutsches Textilmuseum igazgatóhelyettese a hajdan selyemiparáról híres város hagyományaihoz híven elsősorban a selyemszövetek példáján mutatja be a korszak stílusváltozásait Alcímével, „A művészeti tradíciók műszaki alapjai "-val szemben támasztott elvárásoknak egy 20 oldalas bevezető útján kíván eleget tenni, utána a késői antik, középkori és újkori szövetfajták stíluselemzése következik 18 színes és 144 egyszínű igen szép ábra kíséretében. Örvendetes, hogy - korábbi hasonló munkákkal ellentétben - helyet szentel a 19. század eldektikus, és a századforduló szecessziós szöveteinek; sajnálatos, hogy ő sem méltatja figyelemre az amerikai indiánok művészi alkotásait vagy - a selyemszövetekkel egyenrangú - kasmírszöveteket. (E. W.) Endrei Walter: Patyolat és posztó (Budapest 1989) A régi Magyarország mezőgazdasági terményei, szarvasmarhái, bora, bányakincsei Európa-szerte keresettek és kedveltek voltak E gazdagságra „már 1147-ben irigykedéssel utal egy német krónikás, amikor nehezményezi Isten türelmét, mely e barbár szörnyetegeknek ily pompás ország birtokbavételét megengedte." Az írott források ugyanakkor arról is tanúskodnak, hogy a len-, gyapjú- és selyemszövetek legnagyobb részét külföldön vásároltuk vagy külföldi kereskedők hozták be hazánkba. A textíliáit importja például az 1457/58-as esztendőben, a pozsonyi vámon a teljes behozatal 70-75%-ára volt tehető. Bethlen Gábor 1627. évi limitációja a 120 féle import textil mellett csak 40 hazait említ Versenyképes textilipar hosszú évszázadok során sem tudott kialakulni Magyarországon. Az itthoni kézművesek a luxusigényeket egyáltalán nem, a társadalom köznapi szövetigényének pedig csak egy kis részét tudták kielégíteni. Endrei Walter könyve, amely a Mikrotörténelem sorozatban jelent meg (Magvető Könyvkiadó, 1989) az előkelő és egyszerű emberek viseletében, háztartásában egyaránt használt gyapjú- és vászonszövetek készítésével, kereskedelmével, allíalmazásával és leggyakrabban előforduló fajtáik meghatározásával foglalkozik, s így a magyar művelődés- és \iselettörténetnek egy ez idáig „fehér folt"-ját tünteti el. A szerző magyar és külföldi tudományos folyóiratokban publikált tanulmányaiban évtizedek óta foglalkozik ezzel a témakörrel, ezek eredményei azonban a nagyközönség számára természetesen alig lehetnek ismertek. A könyv külön érdeme, hogy a különböző levéltári adatokat összeírásokat száraznak is tíínhető táblázatokat irodalmi idézetekkel, történelmi és néprajzi utalásokkal is magyarázza és így a komoly tudományos munkát érdekes olvasmánnyá tudja változtatni. A könyv négy fejezetre tagolódik. A Bevezetésben a textilipari nyersanyagokról, a feldolgozás alapvető műveleteiről és formai kereteiről kapunk rövid áttekintést Eg\aíttal rámutat azokra az okokra, amelyek lehetetienné tették jelentős magyarországi textilipar kialakulását: így a hazai gyapjú, len és kender gyenge minősége, a pamut és selyem szinte teljes hiánya, a feldolgozás alacsony technikai színvonala és szervezetlensége. Magyarország számára így az európai és kisebb mértékben a keleti textilpiac renclldvuli jelentőséggel bírt Ezt a szoros kapcsolatot a második fejezetben több oldakól is megvilágítja a szerző. A termelő, a kereskedő és a fogyasztó a középkortól a 19. század elejéig vizsgált eg\anásrautaltsága, történelmi, gazdasági és társadalmi iszonyoktól függő, és arra visszaható szerepe e rész témája. Ismerteti a posztó-, len- és selyemtermelés főbb központjait a hazai textilimport mennyiségi és minőségi változásait a Magyarországon készített szöveteket a szövetminőség ellenőrzésének módját a kereskedelmi kapcsolatok alakulását s végül kitér e különböző szövetfajták itthoni felhasználására. Ez utóbbi különösen fontos adatokkal szolgál a régi