Oszetzky Gábor szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 6. 1987 (Budapest, 1987)

Mártha Endre: A hazai gyapottermesztés története

Beérett gyapotnövény dott a gazdasági-társadalmi mozgások alakulásához. Érte és miatta fedeztek fel új területeket, indítottak háborúkat és hurcolták el emberek százezreit. Ma már a gazdaság jelzőrendszerei elég érzékenyek ahhoz, hogy pontosan felmérjék a szükségletet, a harc más eszközökkel folyik. De akár export, akár import vagy mindkettőjellemző az adott ország gazdaságára, a textilipar a költségvetés első tíz tényezője között szerepel. A világon minden ország, amelynek feltételei, éghajlati és talaj-adottságai ezt valószínűsítették, igyekezett a gyapot termelését meghonosítani és azt több-kevesebb sikerrel folytatja. Különösen áll ez a II. világháború utáni időszakra, amelyre egyrészről a politikai-gazdasági átrendeződés, másrészről a békés termelési körülményekre való átállás a jellemző. A háborús években visszafogott ruházkodási ellátottság egyensúlyának helyreállítása a textilipar termelését közel kétszeresére növelte. Ennek alapanyagszükségletét a gyapottermelő államok sorába lépett számos ország biztosította. A felszabadulás utáni államvezetésnek, a termelés beindítása és a háború nyomainak felszámolása mellett, elsődleges feladatai közé tartozott az új termelési viszonyoknak megfelelő gazdaságszerkezet kialakítása. A két világháború között létesült és felfejlődött textiliparunk, a belföldi szükséglet kielégítésén túl, exportálni is képes volt, amivel hozzájárult az ország devizaszükségletének biztosításához. Az államosítás utáni központi intézkedések is arra utaltak, hogy a textilipar és ezen belül elsősorban a pamutipar - hasonló feladatot kap. Az 1945/46 évek bérmunkaszerződése a nagy felvevőképességű szovjet piac megnyitásának bizonyult. A szovjet pamutszállítások átsegítettek az indulás nehézségein és az alapanyagigény jelentős részét biztosították.