Oszetzky Gábor: Textilipari Múzeum Évkönyve 5. 1983 (Budapest, 1983)
eladták, újat csak 1893-ban vettek, amit ez alkalomra készült terítő emléke őrzött meg a családi hagyományban (Karcsay Matild, 1958). Az 1888-1898 közötti termelés összesítő táblázatából a festett sima, fényezett, illetve a mintázott áru két nagy csoportját, alakulását kísérhetjük figyelemmel. 24 Summásan azt mondhatjuk, hogy 1888-tól közel ezer véggel, 20%-kal növekedett az áru mennyisége, ami évi 2% körüli fejlődést mutat. Az 1884-ben „Blaudruck—Färberei"nek mondott üzem a Dunántúl jelentősebb műhelyei közé tartozott, de régi keretei között már nem tudott erőteljesen fejlődni, a kézimunka, az üzem területe gátat szabott ennek. Az 1880-as években készült el az új épület a Tapolca patak partján. Mindenesetre a távlati kapacitásnövelést szolgálta az új, két emelet magas üzemi épület, amelyben 16 betonküpát építettek a földszinten, feketekonyhát a kifőzésekhez, keményítéshez, fűtőrendszert a téli szárító légfűtéséhez; az emeleten kapott helyet a favázas háromszínnyomásra alkalmas Perrotine-gép, a tarkázó szoba, a legények szállása; a második emeleten pedig a hatalmas szárítópadlás 140 m 2 területen két emelet magasságban, az udvar felé erkélyszárítóval az épület teljes szélességében. Az áru savazása és öblítése a patak partján, a mosóhídon történt. A mintázógépet kézzel hajtották, de így is meggyorsult a termelés. A kézi mintázás, tarkázás körében maradtak azonban a kendők, asztalterítők, függönyök, zsebkendők. A mintázógép speciális méretű mintafákat kívánt, tehát a vidék ízlését figyelembe véve kellett új mintákat készíttetni, átmenteni a tradicionális mintákat. Másrészt a század végére egyébként is változó divat az aprómintás, rézszögekből és lemezekből alakított mintákat tette általánossá a viseletben. Az erejét meghaladó feladatot erre specializált, cseh, morva és osztrák cégeknek adta Kluge Ferenc. Ekkor már a tőkés iparvállalat szellemében készíti a részletes kalkulációkat, tervez nyereséget, stb. A munkaidő reggel öttől este hétig tartott. 25 A mester 1895-ben meghalt, de fia Kluge Károly, aki ekkor már 42 éves, folytatja a korszerűsítést. Ügyes húzással megőrizte a cég helyi és más városok vásárain élvezett előnyét azzal, hogy a céget özv. Kluge Ferencné címen jegyeztette be az iparhatóságnál. A helybeli özv. Blum Mórné tartott igényt a pápai vásárban a kékfestők sorában az első helyre. A rendőrkapitányság helyt adott a kérelemnek, értesítette Kluge Károlyt, hogy a sorban a harmadik helyet foglalhatja el. A cég fellebbezett a megyéhez, ahonnan kedvező döntés érkezett 1896 júliusában. „Határozat: Miután Kluge Károly Pápa városában nem alapított új kék festő céget, hanem azt atyja illetőleg anyjáról reá maradt régi czég alatt folytatja iparát, s így piaczi sátorhelyének megállapításánál nem lehet irányadó az, hogy mikor váltott iparigazolványt, hanem régi czégének minden előnyeit élvezni jogosítva van: a bizottság mindkét alsóbb fokú határozat megváltoztatásával a pápai kékfestő iparosok piaczi sátorhelyeinek sorrendjét akkép állapítja meg, hogy az első helyen Kluge Károly, - a második helyen özvegy Blum Mórné, — a harmadik helyen Polcz Pál jogosult sátrát felállítani. „Hasonló ügyben a győri kapitányságnál is eljárt a mester, illetve cégtulajdonos. A cég régi alapítására tekintettel megtarthatta helyét a győri vásárban is, közvetlenül a győri kékfestők sátrai után, a téti országos vásárokon és szentkúti búcsúkon. Tudni kell, hogy a századforduló idején a nagyobb vásárokban egész utcát alkottak egy-egy iparág mesterei sátraikkal, amelynek mindig a kezdete volt a forgalmasabb. 26 A cég ekkor már két kiállítási ezüstéremmel büszkélkedhetett. Az elsőt 1877-ben kapta „Iparos jelességért" az Országos Magyar Iparegyesülettől, a másikat 1879-ben a székesfehérvári országos kiállításon. 27 Az üzem megindult a tőkés fejlődés útján, elfogadta a szabadverseny kihívását.
