Bakayné Perjés Judit - Fülöpné Mozolik Mária szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 4. 1981(Budapest, 1981)

Tanulmányok - Dr. Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufakturák

s ki egy-két mellérendelt fegyencet betanit ama mesterségre, s igy ha a tanitó fegyenc kiszabadul is, annak betanitott .fegyenctársa ismét másokat oktat be" /5o/. A lipótvári fegyintézet raktárának legértékesebb és legfőbb részét a kötéláruk alkották, amelyből 1879-ben 21 o82 R 18 krajcárért adtak el helyben vásárokon. A hazai piacokon kivül Morvaországban, Ausztriában és Szilézia minden tekintélyesebb piacán is kelendőek voltak. Érdekességként megemlíthető, hogy ez a fegyintézet a székesfehérvári kiállításon 4 db összesen 254 kg sulyu hajófelszerelési kötelet állitott ki, "melynek Budapesten kelendősége lehetne", mig a fegyintézet vidéke erre nem alkalmas. "Ezen kötelet a fegyintézet métermázsánként 65 R-tal, tehát leszállított áron hajlandó áruba bocsajtani, habár ezek szép kiállításuk, s kitűnő anyaguknál fogva sokkal többet érnek" /51/. Ez az utolsó bekezdés arra mutat, hogy az egyszerűbb zsinegek és mezőgazdasági kötelek mellett Lipótváron igényes műszaki jellegű köteleket is e"lő tudtak állítani és igényes minőségben. Ez a feltüzőrámás, körhagyótárcsás /fonalvezetőlapos/ kötélkihuzás /szálazás/ alkalmazására utal. A Szamosujvári Magyar Királyi Országos Fegyintézet 188o. március 21-i jelentéséből megtudjuk, hogy raktárukban 1879-ben 4124 különféle kötél volt, amelyet a rabok készítettek /52/. A jelentés értékesítési nehézségekről panaszkodik, amit Budapest távolságával és a helyi piac szűkösségével indokol. Mintegy érdekességként emiitjük meg, hogy a kötélkészités az 187o-es évektől kezdve vált kedvelt börtöniparrá. Az 19 5o-es években - tehát 8o évvel később még működött Márianosztrán manufakturális szintű kötélmühely a rabok foglalkoztatására. A munka vezetését polgári állományú kötélgyártó szakember végezte itt is, utoljára Busa Jenő kötélgyártó. Gyárak, manufaktúrák, kisiparosok egymás mellett Az 188o-as években jelentős mennyiségben importáltunk kötélárukat, holott a nyersanyagból a kenderből óriási kivitelünk volt /53/. Ez a statisztika mindenképpen szomorú, irja a korabeli szakiró, hogy "egy par excellence földmivelő állam lo millió forintot fizet évenként a külföldnek len- és kenderárukért" /54/. A korabeli publicisztika is állandó érvként használja ezt az adatot ipari életünk elmaradottságára vonatkozóan, ezért a kormány támogatást helyezett kilátásba, a "kor színvonalának megfelelő" kötélgyár hazai alapitása esetén. Ezért a többszörösen átalakuló szegedi kenderfonógyár mellett - ez a gyár is élvezte a kormánytámogatást - egymás után alakulnak kötél- és hálógyárak. Nem feladatunk a kötélgyárak fejlődését bemutatni ebben a tanulmányban, ezért csupán felsorol-