Bakayné Perjés Judit - Fülöpné Mozolik Mária szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 4. 1981(Budapest, 1981)

Tanulmányok - Dr. Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufakturák

A kereskedő megjelenése Mivel a kötél jól szállítható, mig alapanyaga, a terjedelmes kenderkóró nehezen, a köteles mesterség vásározó iparrá vált. A vásárokat messze földről keresték fel az iparosok, hogy portékájukat árusitsák. A vásárokon általában hagyományos helyük volt, egymás mellett, hogy a mivlátó mesterek a termék minőségét ellenőrizhessék, s a vásárlók is válogathassanak. A vásárokon kivül a városokban csak a helyi céh tagjai árusíthattak, tilos volt köteles árukat másoknak eladni, vagy azokkal házalni. A köteles céhlevelek egytől-egyig tartalmaznak kereskedő-házaló elleni kitételeket, amelyek arra utalnak, hogy ez az eladási tevékenység a céhbeliek megélhetését veszélyeztette, azok kárára történt /19/. A kereskedő /házaló/ áruit az olcsóbban termelő parasztiparosoktól vásárolta fel, s az olcsó áraikkal konkurrenciát támasztottak a céhes iparosoknak /2o/. Később egyes céhek maguk is kapcsolatot létesítettek a termelés kiszélesítésére tőkeerős kereskedővel. Ilyenkor a főcéhmester és két, a mestereket képviselő céhes mester, mint hitelesitő, hivatalos személy lépett fel a céh nevében. 184o-ben például a Gyulai Kötélverő Céh szerződést kötött Rosenthal Antal nagyváradi polgárral ilyen módon. A szerződés értelmében a céh kötelezettséget vállalt 2ooo db kötél szállítására, amelyek mindegyike 2 öl hosszú volt és darabonként 12 ezüstkrajcárt ért. Ugyancsak vállalták, hogy Rosenthalnak 6oo-7oo kötőféket is szállitanak 8 ezüst krajcárért /21/. A termelési mód azonban mit sem változott. A nyersanyag, a termelési eszközök továbbra is a mesterek tulajdonában voltak, Rosenthal tevékenysége a "Verlag" egyik változata volt. Nagy uradalmak jelentős kötélszükségletét szerezte be Rosenthal megbízásból,

s csak kisebb mértékben jelent meg velük a helyi piacon, amelyet a vásárokon legtöbbször a céhek uraltak. Szórványosan találkozunk a háziipar és a parasztipar termékeinek felvásárlásával is /22/, amit házalással hoznak forgalomba. Az apatini kötelesek 1846-ban arra kérték a Helytartótanácsot, hogy tiltsa el a kereskedőket a kötélárusitástól /23/. A kötélárukból jelentős kivitele is volt mindig hazánknak. Mátyás király 149oben már megtiltotta a kendernek az országból való kivitelét, "minthogy az a bányamüvelésnél szükséges cikk", már tudniillik a kötél anyagaként /24/. A tilalom valószinüleg az erdélyi szászok nagyarányú kendertermelésére utal, amelyet részben feldolgozva török területre szállítottak /25/. Ez a kivitel a következő évszázadokban is fennmaradt. A kötelesek száma időnként magasra emelkedett. Zimonyban az 184o-es években loo "munkás" /sic/ dolgozott egyidejűleg /26/. 1842-ben Brassóban 5oo-6oo köteles legény is dolgozott. Brassónak jelentékeny "sinór, kócz, kötél" kivitele volt, - mely alatt