Bakayné Perjés Judit - Fülöpné Mozolik Mária szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 4. 1981(Budapest, 1981)

A Textilipari Múzeum gyűjteményéből - Hajnal Lászlóné: A pápai Kluge kékfestő család mintakönyvei

ólomcukor szalmiák arzenikum /arzéntriszulf

id/ hamuzsir szóda A sürit5 minden esetben keményitő. Világosan látható, hogy ezekben az összeállításokban egyszerűen szines vegyületeket igyekeztek a szálon rögziteni, mint a lilánál és a pirosnál láthatjuk. A sárga és zöld nyomásnál már valódi szinezékek szerepelnek: sárgára a sárgafa és a hires perzsabogyó /Rhammus catharticus bogyója/, zöldre kékfa az előbbi sárgákkal, a pác timsó, rézsók és hamuzsir. A sárga és piros nyomásoknál még külön "szinmélyitőt" is használtak: 4 font konyhasó 1/2 font szalmiák 4 lat borkő 4 lat salétrom 2 lat hamulug. A "szinmélyités" valószínűleg a flottából való jobb felhúzást /sók közismert szerepe/ jelentette. Az 1809-es gyűjteményben is akadnak ilyen vegyszeres receptek a nyomóeljárások között, de sokkal kisebb arányban. A vegyszeres eljárások általánosan elfogadottak voltak, mert pl. Jacobson 1773ban megjelent munkájában közel azonos lila, piros és zöld nyomóreceptek vannak. Tartósságuk nagyon csekély lehetett, talán ezért is van a 30 évvel későbbi receptek között már lényegesen több valódi színezékkel dolgozó. Végül szólni kell azokról a receptekről, melyek átmenetet képeznek a kékfestő technika és a tarka nyomás között. Csávában gyöngykékre festett lenvászonra vagy kartonra pác tartalmú nyomómaszszával mintáztak, majd sárga festőfüben és szumakban kifestettek, igy hamu szürke alapon, szép zöld mintát nyertek. Vas főzettél, - melyet felére higitottak vizzel - átitatott gyöngykék alapú kelmét mintázva, kékfában kifestve a pácolt rész rózsaszín lesz, szumakkal és sárgafestőfüvei kifestve pedig sárga mintát ad. A vaspác ecetben oldott, keményítővel süritett égetett rézszulfátból állt, mely-