Bakayné Perjés Judit - Fülöpné Mozolik Mária szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 4. 1981(Budapest, 1981)

Tanulmányok - Dr. Endrei Walter: A Textilipari céhek harca az innovációk ellen

kérnek és kapnak céhenkivüli ipari létesítményekre. Lássunk egy korai példát, amely a döntéshozatal módjára is fényt dérit. 1412-13. évben egy olasz kapcsolatokkal biró Walter Kesinger nevü nagyvállalkozó ajánlatot tesz Köln városának egy - addig csupán Luccában, Bolognában és a velencei tartományokban ismeretes cérnázómalom felállítására. A tanács döntéséből: ".../tanácsos/ uraink /hozzáértő/ bizalmasaikkal megfontolták ezt és gondot okozott, hogy ha ez megtörténnék, sok ember ebben a városban, akik a /selyemfonó/ , céhben keresik kenyerüket, nyomorba és szegénységbe jutnának; ezért ugy határoztak, hogy sem ezt a kereket, sem egyáltalán hasonló kereket fel ne állitsanak, sem most, sem a jövőben" /10/. Ne felejtsük, ez abban a Kölnben történik, mely 1371-ben a takácsfelkelés után 33 takácsot kivégeztet és a céh házát leromboltatja, s melyben ezután 1396-ban mégis győzedelmeskedik a céhforradalom. Ugyanitt 1498-ban a lencérnázókerekek lóval való hajtását is megszüntetik, hogy ismét emberek jussanak keresethez./11/ További két generáció multán egy olasz vállalkozó újból megkísérli a selyemiparáról hires városban a selyemfilatórium meghonosítását. Mind az ő /1564-1567/, mind utódának /1569/ vállalata elbukott a selyemcéh ellenállásán. /12/ 1591-ben kijelentik a helyi mesterek, hogy a filatóriummal ők is tudnak bánni, egyikük fel is állított egyet - tehát nincs szükség külföldiek meghivására de a fonónők idegenkednek az uj technikától /13/. Igy azután végleg félbemarad az innováció bevezetése. Ebben a korszakban már sokasodnak a céhek fejlődésgátló magatartásának példái. Ilyen az indigó esete is. Ezt a középkor óta rendszeresen importálták az olasz kereskedővárosok, legkésőbb a XV. század óta mindenütt ismeretes és a csülleng mellett használatos volt. Amig drágasága miatt nem veszélyeztette a csüllengtermelő parasztok érdekeit, adalékanyagként gondtalanul használták a festők. Mihelyt a hollandok és angolok többszáz tonnás tételekben a piacra dobták és a feldolgozás szebb eredménye ellenére, a vele járó igen gondos, technológiai fegyelmet igénylő feltételei nem feleltek meg a festőcéheknek - a csülleng pártját fogták. Mig az olasz hatás alatt álló selyemfestők könnyedén adaptálták /14/, a len- és gyapjuszakmák azonban tilalmakat erőszakoltak ki ellene. Ezek elsője az 1577. évbeli frankfurti Reichspolizeiordnungban található, s ez "neulich erfundene, schädliche und betrügliche, fressende oder Corrosivfarbe"ként aposztrofálja. Vajon miért? Az okot a redukálószerként használatos alkalikus arzénikum /AS2S-J :auripigment/ szolgáltatta, melynek mérgező és maró hatását körültekintő gondos munkával kellett ellensúlyozni. A szövetben maradó lúgos nyomok tönkretették azt, a pontatlan adagolás vagy hevités szineltéréseket okozott. Hozzá az indigó ára drágább volt, sok kis festő nem tudta megfizetni. Hasonló tilalmak születtek Franciaországban és a kontinens más országai-