Bakayné Perjés Judit - Fülöpné Mozolik Mária szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 4. 1981(Budapest, 1981)

A Textilipari Múzeum gyűjteményéből - Hajnal Lászlóné: A pápai Kluge kékfestő család mintakönyvei

Timsó Vassók Timsó és vassó Rezsó barna fekete barnásfekete barna Az elmondottak ismeretében érthetővé válik, hogyan volt lehetséges kosenillel hol skarlát, hol pedig kárminpirosat festeni, vagy kékfával lilát, kéket, feketét kialakítani. Ismerve az alkalmazott pácokat, a receptek mégis szokatlan felépitestieknek látszanak. Gondos áttekintésükkor feltűnik, hogy a festési eljárás két, vagy három lépcsőből állott. Az első lépcső a pácolás, második a tulajdonképpeni festés, a harmadik a szinmélyités. A három közül az első kettő néha összeelegyedik, ugyanis sok esetben a pácokhoz adagoltak némi szinezéket is, többnyire alapozásképpen, de ugyanigy előfordul, hogy a második lépcsőben a színezésnél, a fürdőbe tesznek további pácanyagokat is, melyek a szinezék egy részével eleve lakkot képeznek és ily formájában kötődnek az árun. Az utóbbi eljárást főleg akkor alkalmazták, ha kosenillel vagy buzérral történt a festés. A szinmélyitésre általában rézszulfát szolgált" a szinezékek rézzel képzett sója sötétebb szint vagy árnyalatot ad, mint pl. timsóval, vagy borkővel. Nem minden esetben tüntette fel a szükséges mennyiséget, hanem a kelmefestőre bizta azt. Olyan szakkifejezésekre is akadunk, melyek ma már ismeretlenek,és pongyola megfogalmazás érzetét keltik. Igy pl. "mit Potasche Geschaut". Schauen ez időben a savak és lúgok okozta színváltozások ellenőrzését jelölte. Az ismertetett receptek között sok olyan szerepel, melynek pontos mására még nem találtunk. Ez azt jelenti, hogy az adott szin kialakitása nem ugyanazzal a természetes szinezékkel, hanem valamely más hasonlóval történt. A XIX. század elején igen nagy választék állt rendelkezésre a piros, barna, sárga természetes színezékekből, tehát a keverékszineknél a kombinációs lehetőség is erősen megnövekedett. Egyes szinezékek háttérbe szorultak, mint a kermes, mert a több hatóanyagot tartalmazó, jobb hatásfokú' kosenil kiszorította. De számításba jött az alkalmazásnál az ár és beszerezhetőség is. Jacobson I. Schauplatz der Zeugmanufacturen in Deutschland /Berlin, 1773/ c. könyvében, sok piros receptben szerepel a legszebb szint adó lack-dye /indiai pajzstetü/, Kluge nem is emliti. Jacobsonnál sokhelyütt szerepel a kosenil, ahol Kluge az olcsóbb fizetfát vagy bűzért használta. Mindenesetre érdekes, hogy barnát mindig kék-piros, esetleg még sárga alapszínekből alakította, a barnafestő * katehut stb. mellőzve. A nálunk is honos - az antik időkben is alkalmazott - diófakéreg vagy zöld dióhéj nem szerepel Kluge receptjeiben. Holott ugyanakkor Ausztria, Németország, Franciaország kelmefestői gyakran használták. Ugyancsak hiányzik a lila kialakításához kedvelt orseille, melyet Itáliától Flandriáig régóta alkalmaztak.