Bakayné Perjés Judit - Hetényi Gézáné - Horváth József szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 3. 1980 (Budapest, 1980)

Tanulmányok, közlemények - Dr. Győriványi Sándor: A magyarországi köteles céhek és céhszokások

ki ne essék a szájából. /90/ Volt, amikor a pipával, pohárral az asztalra helyezett nyitott ládát kellett szembehelyezett székek segítségével átlépnie hasonló feltételek mellett. /91/ Hiba esetén borban fizette a büntetést. Az ügyességi próba második pontja a választás volt. Bekötött szemmel, a kezébe adott két egyforma palack közül kellett kiválasztania azt, amelyikben bor és nem kutviz volt. Ha a bort választotta, megéljenezték, ha a vizet, ugy azt megállás nélkül kellett kiinnia. Ezt követték az erkölcsi intelmek, majd a társpoharazások a király, a haza, a céhmester, az összes céhtagok egészségére, ugy, hogy mire inaskori bűneinek emlékére megcsapatott, a leittasodott uj legény nem nagyon érezhette. Ezentúl inassal barátságot tartania már nem volt szabad, s vigyáznia kellett arra, nehogy szégyent hozzon a legények társaságára. A fiatal legény rendszerint még egy-két évig tanítómesterénél dolgozott, az első időben félbérért. A munkaidő a köteles szakmában általában reggel 4 órától este 6 óráig tartott. Szombaton csak 5 óráig dolgoztak. /92/ Ez méltányosnak számitott, mert volt, ahol látástól vakulásig, nyáron reggel 4-től este 9-ig folyt a mivelkedés. Ilyen munkaidőket egységesített 1848-ban a Klauzál Gábor-féle céhszabályzat napi 11 órára, amibe azonban az étkezés nem számított bele. A hosszú munkaidőhöz képest bére nagyon alacsony volt. Mesterénél teljes ellátást élvezett ugyan, időnként volt, hogy este 9 után önállóan is vállalhatott kisebb munkát, de pénzhez alig jutott. Az 1812. évi Csongrád megyei árszabás a kötélverő legény heti bérét 46 krajcártól 1 forintig terjedően szabja meg. Ebből a mesterré válás anyagi feltételeit biztosítani nehezen lehetett. Fontos esemény volt a legény életében a vándorlás. Ennek az volt az eredeti célja hogy a legény idegen városok, műhelyek ipari technikáját megismerje, s a vándorlással egybekötött élmények, fáradalmak, veszedelmek jótékony hatást gyakoroljanak alakuló jellemére. /93/ Amikor elérkezettnek vélte erre az időt, kikérte a céhtől bizonyság-levelét /Lehrbrief/, illetve később, 1816. után a vándor-könyvét. A bizonyságlevél ünnepélyes, gyakran grafikusan díszített okmány volt, amely igazolta a legény mesterségbeli tudását, becsületességét /94/. A köteles legényeknél azonban jobb ajánlólevél volt ennél a remekbe készült fonóöv. Ezzel kötötte fel naponta fonókötényét, vándorutnak indulva pedig ezzel kötötte batyuba személyes holmiját. Egy, a fonóővre vetett pillantás meggyőzte a mestert a jelentkező legény szakmai tudásáról, szorgalmáról, hisz a diszcsomózás elsajátítása nem volt könnyű. /95/. A vándorló legénynek - ha egyáltalán vállalt munkát legtöbbször 2 hétig kellett a céhmester által kijelölt műhelyben dolgoznia, utána maradhatott, vagy máshol állhatott munkába. /96/ A legény szállóhelyéről /Herberg/ akkor is gondoskodtak a céhek, ha nem állt munkába, hanem továbbvándorolt. Ilyenkor útiköltséget /Geschenk/ is adtak számára Természetesen ügyeltek arra, nehogy illetéktelen kapja a "senkot". Igy kialakult azokban a szakmákban, ahol senkoltak, a jelekbeli beszéd.