Bakayné Perjés Judit - Hetényi Gézáné - Horváth József szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 3. 1980 (Budapest, 1980)

Tanulmányok, közlemények - Dr. Győriványi Sándor: A magyarországi köteles céhek és céhszokások

kirajzolódik, bár a forrásokból kitetsző kép évszázadokon át látszólag alig változik. A vizsgálódónak a céhes iratok sablonosságával kell megküzdenie, ha eleven részleteket akar megragadni a szakma múltjából. Céhek előtt, céhen kivül Kötelet hazánkban sokféle módon készitettek. Legrégebben bizonyára házilag sodorták, s ez helyenként háziiparrá szélesült. Nem beszélhetünk azonban korszakszerüen a kötélgyártás házilagos vagy háziipari jellegű szakaszáról. Az Alföld és a Dunántúl egyes vidékein ugyanis a parasztgazdaságokban, helyenként a XX. században is még szokásos volt a rövidebb kötelek házi elkészítése vagy megjavítása . Sok parasztember a maga termesztette kenderből elkészítette saját szükségletére a kötélszerszámokat. /2/ Ez a tevékenység történetileg, történelmi forrásokban alig vagy csak szokványos esetekben ragadható meg, holott, ha az egyes /későbbi/ ipari adatokat, összeírásokat térképen ábrázoljuk, kirajzolódnak olyan területek, ahol ez a tevékenység nagyon jelentős lehetett. Ezek a területek egybeestek egyrészt a kender főbb termelőterületeivel, másrészt azokkal a vidékekkel, amelyek általában is elmaradottak voltak az árutermelésben. /3/ Az értékesítésre is termelő háziipar jobban nyomon követhető. Céhes anyagokból, tiltakozásokból, de egyéb forrásokból is tudjuk, hogy itt jobbágyi szolgáltatásként vagy azon kivül a földesúrnak teljesített munkákról, illetve a falusi lakosság számára végzett kisárutermelésről van szó. Az előbbit, mint nemesi kiváltságot kényszeredetten elismerik a céhe, /4/ mig az utóbbi ellen élesen tiltakoznak. Ugyanis a jobbágyipar termékeivel nemcsak a vásárokon talál vevőre, - ahol a céhes "mivlátó mesterek" minőségi kifogásokat emelhetnek - /5/ hanem a lakókörzetét zömmel ellátó műhelyekben is. A XVI. és XVII. századi céhlevelekben sűrűn találkozunk olyan tilalmazással, ami a vásári és mühelyi értékesités konkurrenciáját felfokozó közvetitő kereskedő működése, /6/ a házaló ellen irányul. A házaló ugy tűnik, hogy árukészletét többnyire az olcsóbban termelő jobbágyiparostól, illetve céhen kivüli kézművestől /kontártól/ szerzi be. A jobbágyipar jellegét nem az adja meg elsősorban, hogy parasztok űzik, hanem, hogy a parasztok a szakmát, a gyakorlatot és a szerszámokat a háziiparból hozzák magukkal, s abban kisárutermelői színvonalon tevékenykednek. /7/ Ez az oka, hogy termékeik minőségi szintje általában alacsonyabb, mint a céhes kisárutermelésé. /8/ A háziiparból való kiemelkedés ugyan idővel együttjár a technikai színvonal fejlődésével is, de a készítmények köre nem változik, kizárólagosan a mezőgazdasági kötél marad. Erre ösztönöztek a földesúri birtokok és a helybeli lakosság szükségletei, amelyek állandó munkaalkalmat biztosítottak, másrészt elriasztólag hatott a műszaki jellegű kötelek készítéséhez feltétlenül szükséges nagyobb szakmai felkészültség, bonyolultabb technika és szerszámigény. A jobbágyiparos által készitett kötéláruk tehát többnyire olyan mezőgazdasági tömegtermékek, amelyeket a házi kenderfeldolgozás is képes előállítani, bár leg-