Hetényi Gézáné - Horváth József - Okolitsny Eörs szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 2. 1979 (Budapest, 1979)

Réti László: Részletek a két világháború közötti textiles munkásmozgalom történetéből

litikai, akár gazdasági téren. A textiles szakszervezet a háború első éveiben lényegében megszűnt létezni. Mig taglétszáma már 1914 első felében - tehát a háború kitörése előtt - az 1913-as 520-ról 216-ra esett vissza, addig 1914 végén 80, 1915 végén pedig 20 volt. A szakszervezet - a többi szakszervezethez hasonlóan megalkuvó magatartást tanusitott, nem sokat tett a munkásság helyzetének javítása érdekében. A háború utolsó éveiben a munkások elégedetlensége sok helyen sztrájkokban, leállásokban robbant ki. A szakszervezet ekkor is a békitő, közvetitő szerepét játszotta. Mindemellett a háború végére - jórészt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására - a textiles szakszervezet taglétszáma erősen felduzzadt. Így érkezett el a magyar textilipari munkásság a háború végéig és az októberi polgári forradalomig. A forradalom kezdetén, már október 30-án, a budapesti munkások a déli szünetben megválasztották küldötteiket a munkástanácsba. így küldöttet választott a Magyar Pamutipar, az óbudai Goldberger-gyár, az Első Magyar Textilgyár munkássága. A Ganz-Danubius hajógyár és az Újpesti Jutagyár munkássága közös gyűlést tartott a Váci uton és ott választották meg küldötteiket. A háború befejezése természetesen nagy megkönnyebbülést jelentett az éhező, lerongyolódott textilipari munkásság számára, de ujabb gondokat is hozott. A háborús konjunktúra ugyanis egycsapásra megszűnt, a szén- és anyaghiány miatt a termelés rohamosan csökkent. A szakszervezet kérelmére ugyan a gyárosok 1919 januárjában egyszeri segélyt adtak a munkásoknak, ez azonban nem jelentett lényeges javulást a helyzetükben. Egyes helyeken még ezért az általánosan megadott könyöradományért is harcolni kellett a munkásoknak. Ebben az időben a nagyobb gyárakban egymásután alakultak meg a munkástanácsok. A többi között a Magyar Pamutiparban: "A munkástanácsot október 30.-án, a többi újpesti nagyüzemmel egyidejűleg, a Pamutiparban is megalakították. A választás Frencz Paulára és Simkó Istvánra esett, akik régebben, a legnehezebb időkben is, kiállottak a munkások érdekében, ők képviselték a gyár munkásait a központi újpesti Munkástanácsban is, amely a következő hetekben valóságos hatalommá fejlődött. m1 A polgári demokratikus forradalom győzelme után a munkásosztály legjobb, harcos vezetői és harcban edzett tömegei megkezdték a küzdelmet a forradalom továbbfejlesztéséért, a szocialista forradalomért. Novemberben megalakult a kommunista párt és élére állt ennek a küzdelemnek. A textilipari munkásság nagy része lelkesen résztvett ebben a harcban, de túlnyomó többségük még nem rendelkezett olyan harci tapasztalatokkal, mint a régebben már jól szervezett szakmák munkásai. A szakszervezet vezetése a régi vezetőség kezében maradt, amely ellenségesen állott szemben a kommunista törekvésekkel, támogatta a szociáldemokrata pártvezetőség kommunistaellenes irányzatát, résztvett annak uszitó tevékenységében.