Hetényi Gézáné - Horváth József - Okolitsny Eörs szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 2. 1979 (Budapest, 1979)

Réti László: Részletek a két világháború közötti textiles munkásmozgalom történetéből

mogatták. Az összes - sztrájkban részt nem vett - üzemek dolgozóival együtt, különböző adományokkal, pénzzel, élelemmel segítették a kenderfonógyáriak bérharcát." brről igy tudósított a Népszava: "Az elkeseredés nemcsak a munkások között óriási, de a polgári lakosság között is. Ez kitűnik abból is, hogy a polgári lakosság nagymértékben támogatja a harcoló munkásokat. Eddig küldtek részükre 300 kg burgonyát, 90 kg kolbászt, 60 kg szalámit, 135 kg hust, 746 kenyeret, 162 süteménye és még sok egyében kivül készpénzt is. A munkásotthon helyiségében konyhát rendeztek be a munkások részére és itt étkeznek a harcba kényszeritett munkások. A munkások nem is félnek, hogy letörik a sztrájkot, mert alig néhány aZOknak a száma, akik bementek dolgozni. Használható uj embereket nem igen kap a gvár, mert akiket idáig felvettek, mint használhatatlanokat, mindnyájukat el kellett bocsátani. Egészen bizonyos, hogy a munkások kitartása és az egész szegedi társadalomnak a kizártak iránt megnyilvánuló rokonszenve, észretériti majd a vállalatot." A sztrájk 7. hetében az igazgatóság már hajlandónak mutatkozott a tárgyalásokra, hizonyos bérjavításra is, de ragaszkodott ahhoz, hogy az általa kizárt, - tehát a sztrájk vezetéséért szerinte felelős - munkásokat nem veszi vissza. Erre november 2 5.-én a munkások gyűlést tartottak és nagy szótöbbséggel elhatározták, hogy ilyen körülmények között nem veszik fel a munkát, ragaszkodnak valamennyi * 21 sztrájkoló visszavételéhez. Az október 11-én kezdődött sztrájk és kizárás végül, kompromisszumos megegyezéssel, november 27-én fejeződött be. "A szegedi kenderfonógyár munkásai, amint már többször jelentettük, hét héttel ezelőtt beszüntették a munkát, mert az igazgatóság elutasította bérjavitás iránti követelésüket. Noha az igazgatóság a munkások bérmozgalmát sietett hatalmi kérdéssé tenni olymódon, hogy még csak tárgyalást sem volt hajlandó kezdeni a szakszervezeti bizottsággal, a sztrájk 7. hetében mégis feladta elutasitó magatartását és a munkáltatók szövetségének bevonásával felajánlotta, hogy az alapmunkaberekre 5%-os emelést ad, még abban az esetben is, ha időközben a megélhetés olcsóbbodna. Drágulás esetében a munkabéreket a drágulásnak megfelelően emelni fogják. Mintegy 100 textilmunkást nem volt hajlandó visszafogadni. Vasárnap délután foglalkoztak a textilmunkások ezzel az ajánlattal és néhány szavazat ellenében kimondották, hogy csak akkor hajlandók a munka felvételére, ha minden sztrájkoló munkás visszatérhet munkahelyére. Hétfőn végre engedett az igazgatóság ebben a kérdésben is és kijelentette, hogy a sztrájkoló textilmunkások kivétel nélkül visszatérhetnek munkahelyeikre, még a22 zok is, akik kivették munkakönyvüket." A magyar textilipari munkásmozgalom történetének ez az egyik legnagyobb és igazán hősies kitartással vivott harca tehát a munkások részleges győzelmével végződött. A közelmúltban lefolyt textilipari harcokról irta ebben az időben a Kommunistában egy vidéki textilmunkás: "A textilipari munkások száma maholnap eléri az 50.000-et, de szervezve csak 6-800 van. A szakszervezet vezetősége szerint azért nem lehet szervezni a textilmunkásokat, mert az ipari munkásság alja és semmire