Hetényi Gézáné - Horváth József - Okolitsny Eörs szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 2. 1979 (Budapest, 1979)

Dr. Győriványi Sándor: A kötélgyártás szerszámainak fejlődése

fonaltartókra /Sticni/ helyezik. Ezeket a fonótér oldalára vagy döngölt talajába erősítik. A fonaltartó mint jellegzetes szerszám megtalálható valamennyi köteles pecséten, cimeren /8. ábra/. A kézi fonalgyártás nagy gyakorlatot és ügyességet kivánó müvelet. A fonónak alkalmazkodni kell a fonóhorog fordulatszámához hátrafelé haladási sebességével, ha a kellő sodratszámot akarja biztosítani. Ehhez egyforma léptekkel, illetve lépéseit szaporázva, lassítva kell haladnia visszafelé, s ez az avatatlan szemlélőt gyakran a rákra emlékeztette. Koncentráltan kellett a vastagságra ügyelnie, amely a kezén keresztülengedett rostmennyiségtől és a hátrafelé haladási sebességtől is függött. Nem biztos, hogy Abraham a Santa Clara /1644-1709/ verse a kötélverők boldogságáról tényleg megfelelt a valóságnak: "Pedig az tud csak mennybe térni, ki a világnak hátat fordit, s szemével azt követi buzgón, hol a munkánk a végét éri ! " /A szerző forditása/ 3. Zsinórozás /a pászmák elkészítése/ A fonalak cérnázását, azaz a kötélágak, a pászmák készítését zsinórozásnak nevezik. A kézi kötelek pászmája négy, három, egyes esetekben például borjuköteleknél két fonalból tevődik össze. A legősibb zsinórzási mód két fonallal folyt. Az ókori Egyiptomban ezt a müveletet ugy végezték, hogy a tetején két lyukkal ellátott agyagedényekbe egy rabszolganő vezette be a tulsodrott fonalakat, hogy a gubancolódás megakadályozható legyen. Az edényből kihúzott fonalak a másik rabszolganő kezében egyesültek, aki a felesleges sodrót egy orsón vezette le. A kész zsinórt is az orsóra hajtották fel /21. ábra/. k [ ászma elkészítéséről a koraközépkorból nincs képes ábrázolásunk. Az egyik háziipari megoldás archaikus primitiv volta arra enged következtetni, hogy ebben kell a korabeli megoldás kulcsát keresni. Feltehető, sőt bizonyos, hogy két vagy több egymás mellé épitett horgasfát alkalmaztak sodratadó szerszámként. A fonalak egyik vége ezek horgaira került, mig a másik egybefogott végüket egy vályúban csuszó-forgó horgas fahengerre rögzítették. Ez a saját tengelye körül forogva elvégezte a cérnázást, másrészt az összesodródáskor bekövetkező rövidülésnek is utánaengedett a vályúban csúszva /22. ábra/. Egészen vékony halászati zsinóroknál az utánforgó szerepét az eregetőkaró töltötte be. Ez egy oszlop volt, amelynek soros kivágásában nehezékkel ellátott zsinóron egy meggörbített nagy tü forgott /23. ábra/. A görbe tüt tartó zsinór vette fel a sodratot.