Horváth József - Okolitsny Eörs - Mészáros Balázs szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 1. 1978 (Budapest, 1979)

Dr. Endrei Walter a történelemtudományok kandidátusa: Mesterségünk dicsérete

Mindegyik mellett kisgyerek vetülékorsót csévélget. Nem messze onnan énekelve Száz asszony kártol, vág a kedve. Ehhez terem csatlakozik, hol kétszáz lányka lakozik. Vörös szoknyájuk földig ér A főkötőjük tejfehér.... E szép szüzek nem henyélnek, de fürge orsót pergetnek. S közben dalol mindahány édesen mint a csalogány. És most beléptek máshova hol sok gyermek ült szép sorba ki gyapjút válogatott ép külön mi durva és mi szép. Százötvenet számolt meg itt Szegény nyomorgók gyermekit. Egy pennyt kaptak naponta a munkájukért, azonban ételt és italt is kaptak soha ily jól még nem laktak. Továbbmenve im legottan Ötven férfit lát meg ottan, mestersége nyirólegény szakmájában ügyes s kemény. Ezenfelül még mi marad? Előfonó nyolcvan darab, no meg kinn a festődében, festőmester teljes negyven, végül a kallómalomban kallós legény holmi husz van. /Szerző fordítása/ Tán nem is kell hangsúlyozni, hogy e dicsérőének igen távol áll a valóságtól, már a jelzett számok is vaskos túlzások. A középkori népies költészet szinvonalat jól szemléltetik ezek a döcögő verslábak, kényszeredett rimek. Költőik nem sokat tanultak a Carmina Burana latinnyelvü verseinek poétáitól. Nem csoda, hogy legnagyobbra tartott mesterük, Walter von der Vogelweide egyébként hangulatos verseinek fordításától egy kitűnő magyar költő ezzel a felkiáltással zárkózott el: "Tenorista!"